A kis kedvenceinkért bármit megteszünk, és bármit megveszünk, hogy kellőképpen jól érezzék magukat, amíg távol vagyunk tőlük napközben. Ha pedig velük töltjük az időnket, akkor aztán apait-anyait beleadunk. De miért vennénk meg nekik egy csomó mindent – elképesztő áron –, ha otthon mi is el tudjuk őket készíteni?

Süthettek például kutya– vagy macskakekszet, készíthettek tárolódobozkát az ételeiknek befőttesüvegből, pulcsiból és vattából kiságyat, egy régi, nem használt kendőből vagy takaróból pedig sátrat, amibe elvonulhat állatkátok, ha épp magányra lenne szüksége.
A cicáknak érdemes például a játékokat is saját kezűleg elkészíteni, hiszen gyakorlatilag mindennek örülnek, ami mozog, és/vagy hangot ad ki. Még csak nem is kell feltétlenül, hogy szupercsinos legyen, hiszen garantáltan nem fogja őket érdekelni, hogy milyen is esztétikai szempontból – azért én azt tanácsolom, ha nem is miattuk, magunk miatt igyekezzünk azért erre is gondot fordítani.

POPPY naplója – Teher vagy áldás az élet egy macskának a négy fal között?
„Minden reggel, amikor munkába indulok, és bezárom magam mögött az ajtót, azon töprengek, hogy vajon most mit fog csinálni egyedül a lakásban, amíg hazaérek. A gondolattól, hogy esetleg ott ül az ajtóban, és rám vár, teljesen elfacsarodik a szívem, és legszívesebben azonnal visszamennék hozzá.”
Hogy hogyan élheti meg egy cica – ebben az esetben Poppy – az egyedüllétet, azt Takács Nóra elmeséli nektek a cikkben!
Ha kedvet kaptatok egy kis DIY-projekthez, nézzétek meg, mivel leptem meg a cicáimat!
Cicajáték fillérekből
Hozzávalók:
Elkészítése:
Ehhez a játékhoz persze rátok is szükség van, de ha például az ajtókilincsre kötitek rá, cicátok akkor is tud vele játszani, amikor ti nem vagytok otthon.
Nektek hogy tetszik?