Egyéb kategória

A legnagyobb hibák, amiket minden kezdő elkövet a konyhában

Minden kezdet nehéz, nincsen ez másképp a főzésnél sem. Mivel senki nem úgy született, hogy minden konyhai fortélyt és praktikát kiráz a kisujjából, az első néhány próbálkozás legtöbbször kudarcosan indul, de ez senkinek ne szegje a kedvét – a leggyakoribb hibák egy kis odafigyeléssel elkerülhetők, és néhány apróság betartásával bárki igazi konyhatündérré válhat.

vous - 2016.09.11.
A legnagyobb hibák, amiket minden kezdő elkövet a konyhában

Minden alapanyagot a hűtőben tárolunk

Van néhány zöldség és gyümölcs, amelyeket, bármilyen meglepő is, jobb, ha inkább szobahőmérsékleten tárolunk – ilyen többek között a paradicsom és az avokádó. Hűtőben tárolva ugyanis sokkal kevesebb ideig maradnak frissek, mint nem hűtött társaik.

Nem kóstoljuk meg az ételt főzés közben

Persze nem arról van szó, hogy a főzés végére már csak üres edényeknek kell maradniuk, de mindenképp érdemes belekóstolni abba, amit készítünk – így nagyon egyszerűen elkerülhetjük azt, hogy túl- vagy éppen alulfűszerezzük az ételt. Vendégeink hálásak lesznek érte!

Forrás:
iStock

A cikk még nem ért véget, a többi tipikus hibáért kattintsatok IDE!

Címkék: #bakik #cookta #konyha
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.