Egyéb kategória

Találjátok meg az ARANYÓRÁTOKAT – ekkor vagytok a legproduktívabbak!

A mai rohanó világban rengeteget dolgozunk, és igyekszünk helytállni minden fronton. Mégis, hányszor fordult már elő veletek, hogy hiába ültetek valami felett, egyszerűen alig haladtatok? Nos, ezért izgatja az emberek fantáziáját az a bizonyos „aranyóra”.

vous - 2016.09.10.
Találjátok meg az ARANYÓRÁTOKAT – ekkor vagytok a legproduktívabbak!

Létezik ugyanis az ember egyetlen napjában olyan 60 perc, amikor a legproduktívabb. Tudjátok, amikor csak úgy szállnak ki a kezeitek alól a befejezett munkák. Persze itt a sok millió forintos kérdés:

a nap melyik hatvan perce a legproduktívabb?

Nos, erre nektek kell megtalálnotok a választ, de a jó hír az, hogy a PureWow szerzője megtalálta a saját legproduktívabb aranyóráját, így elárulta, ti hogyan keressétek meg a tiéteket. Állítása szerint az övé hajnali öt és hat óra között van, azonban megéri neki annyival korábban felkelni, és azt a pár csésze koffeint sem bánja, mert cserébe gyorsan tud dolgozni.

Forrás:
pexels

Azt tanácsolja, keljetek fel egy héten keresztül egy órával korábban a megszokottnál, és egy hétig figyeljétek saját magatokat. Mindennap írjátok fel, hogy a nap melyik órájában érzitek magatokat legfáradtabbnak, és melyik órában a legfrissebbnek, legproduktívabbnak. Egy hét után kirajzolódik majd előttetek egy minta, és a leggyakrabban feljegyzett óra lesz a ti aranyórátok, azaz amikor a legfittebbek vagytok. Tudni szeretnétek, mi a legfittebb emberek titka? Itt megtudhatjátok!

Ha pedig megleltétek azt a hatvan percet, használjátok ki! Távolítsatok el mindent a közeletekből, kapcsoljátok ki a netet, és ne nézegessetek macskás videókat sem. Az az egy óra kizárólag a munkáé legyen, így gyorsabban haladtok majd a tennivalókkal.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.