Ha van egy lábbeli, amit talán minden lány egyformán szeret, az a tornacipő. Kényelmes, szinte mindenhez megy, nagyon trendi, ráadásul az is menő, ha már egy kicsit rongyos és kopottas. Sőt, most olyan tornacipőket is piacra dobtak, amik már alapból koszosak és olyanok, mintha már évek óta hordanánk őket. Ti mit szóltok hozzájuk?

A Golden Goose tervezői, Francesca Rinaldo és Alessandro Gallo összekapcsolták a kézművességet, a retró sziluetteket és a tornacipőket – írja a Hello Giggles. Ennek a végeredménye pedig lényegében az lett, hogy a cipők úgy néznek ki, mintha valaki már évek óta hordaná őket. És hogy mennyibe kerül egy pár „koszos” tornacipő? Ha azt hinnétek, hogy olcsó, kapaszkodjatok meg: egy cipő ára átlagosan 600 dollár, vagyis nagyjából 165.000 forint!

Megkérdeztük a pasikat: magas sarkú vagy tornacipő? Az eredmény megdöbbentő!
Minden lány szeretne egy kicsit Hamupipőke lenni. Ti is. Nyilván nem arra vágytok, hogy cselédként bánjanak veletek, rongyokban járassanak benneteket és egerekkel kelljen barátkoznotok. Sokkal inkább azt szeretnétek átélni, hogy berobbantok a bálba fullos szettetekben és üvegcipőtökben, a herceg pedig hasra vágja magát előttetek. De milyen „üvegcipőtől” vágják magukat hasra azok a „hercegek”? A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok!
Hát, én inkább azt mondanám, hogy vegyétek meg a sima tornacipőt és menjetek el benne túrázni párszor, hiszen a végeredmény egy az egyben ugyanez lesz, ráadásul jó sok pénzt meg is spóroltok. De végül is ki tudja, a szakadt farmer is menőbb most, mint valaha…
De nézzétek meg a cipőket ti is!
Ti mit gondoltok? Hordanátok alapból kopott cipőket?