Egyéb kategória

Király Gábor után Cristiano Ronaldo is fontos kitüntetést kapott

Csütörtök este Monacóban eldőlt, ki kivel néz farkasszemet a jövő hónapban kezdődő Bajnokok Ligája csoportköreiben. Az est végén pedig az is kiderült, hogy a szakmai zsűri kit talált az európai szövetség legjobb játékosának.

vous - 2016.08.26.
Király Gábor után Cristiano Ronaldo is fontos kitüntetést kapott

Eldőlt a 2016/2017-es BL-szezon csoportkörének felállása, a lottóhúzáshoz hasonlító sorsolás után 8 csoportba 4-4 csapat került, az első mérkőzésre pedig szeptember harmadik hetében kerül majd sor.

Tegnap beszámoltunk arról, hogy az Év védése címet az UEFA közönségszavazásán a mi mackónadrágos, magyar kapusunk, Király Gábor kapta, de a legszebb gólról is döntöttek. Igaz, az a találat már nem az Eb-n, hanem a BL előző szezonjában érte a hálót. A szavazók itt végső győztesként az argentin válogatottól visszavonult Lionel Messit választották.

Forrás:
AFP Europress Fotóügynökség

A legnagyobb izgalmak azonban még csak ezután következtek, az est végén már nem a közönség, hanem a szakmai zsűri szava döntött arról, hogy ki kapja az UEFA Év játékosa címet. Három világhírű focista, az Eb-győztes Cristiano Ronaldo, a BL-győztes Gareth Bale, valamint a tavalyi aranylabdás Antoine Griezmann között dőlt el a végeredmény. A nyertes pedig nem más, mint… DOBPERGÉS! … – az általunk „Hiszti Kirsztiként” is emlegetett – Cristiano Ronaldo!

Forrás:
AFP Europress Fotóügynökség
marozsán dzsenifer női focista

Egy magyar lányért is szoríthattunk

A női focisták között is megtartották ugyanezt a szavazást, és fontos kiemelni, hogy a három jelölt egyike a magyar származású, német válogatott futballozó Marozsán Dzsenifer volt. A végső győztes azonban sajnos nem ő, hanem a francia Ada Hegerberg lett. Mi így is nagyon büszkék vagyunk a budapesti születésű lányra, hisz már az hatalmas érdem, hogy bekerült az esélyesek közé.

  

Ajánlott cikkek