Sokszor megesküdtem már, hogy ha látok egy kisbabát, nem váltok át azonnal gügyögésre, persze ez csak addig tart, amíg nem találkozom egy csecsemővel. Most azonban kiderült, hogy egyáltalán nem kellene bánnom, a tudomány szerint ugyanis jó hatással van a kicsikre.
Hatalmas baby boomhoz van szerencsénk mostanában, hisz nemrég megszületett Jamie Oliver ötödik gyermeke, Megan Fox pedig harmadik babájának adott életet. Ha pedig gyerekek, akkor jól tudjuk, mi történik velünk, nőkkel. Jön a magas hang és az értelmetlen gügyögés! Most viszont kiderült, hogy mekkora haszna van az ilyen kommunikációnak!
Tanulmányok kimutatták ugyanis, hogy amikor elkezdünk gügyögni egy kisbabának, az pozitív hatással van a picire.
Hiszen a „dajkanyelv” használata során a szavakat sokkal tagoltabban, elhúzva mondjuk a gyerekeknek, ezáltal könnyebben meg fogják érteni magát a nyelvet és a szavakat is. Könnyebben feldolgozható számukra az információ, és ezzel fejlődik a beszédkézségük is – írja a PureWow.
Úgyhogy, lányok, mikor legközelebb találkoztok egy picivel, nyugodtan gügyögjetek és használjátok a magas hangotokat, mert csupa jót tehettek vele!