Mindig van meglepő hír a nap alatt, ha a szerelemről van szó, meg arról, mi milyen hatással van a párkapcsolatotokra. Nem is gondolnátok, néha mi számít, mi játszik közre abban, hogy a szerelmetek igazán boldog és tartós legyen – mert arra szerintem senki sem gondolt, hogy a Netflix.

Legutóbb még az derült ki, hogy az ivási szokások is nagy befolyással bírnak arra, hogy mennyire sodródtok az örök boldogság felé vagy éppen a szakítás szakadéka felé. Most pedig az derült ki a PureWow cikkéből, hogy a Netflix inkább a boldog út felé vezet benneteket.
Ugyanis azok a párok, akik lenyomnak egy egész évadot a Netflixen, azok között a kötődés megerősödik, hiszen az élmény, az, hogy megbeszélitek, mit láttatok, mi történt, egyre közelebb hoz benneteket egymáshoz. Ugyanez egyébként a közös hobbikra is igaz. Ha ugyanazt a könyvet olvassátok, ugyanazért a zenekarért rajongtok, ugyanúgy megerősödik a kapcsolatotok. Mondjuk, ha belegondoltok, elég logikus. Elvégre hogy a frászba ne kerülnétek közelebb a másikhoz négy óra dráma és egy rakat csoki után? Nem igaz?