Egyéb kategória

Megvan a tökéletes kézfogás titka – így csináljátok helyesen!

Amikor megismerkedtek valakivel, vagy esetleg bemutatkoztok egy interjú előtt, többek között bizony a kézfogásotok alapján alakul ki rólatok az első benyomás. Éppen ezért fontos, hogy tudjátok, hogy kell kezet rázni, az ilyesmit pedig egyáltalán nem szégyen begyakorolni, hiszen sok múlik rajta.

vous - 2016.08.03.
Megvan a tökéletes kézfogás titka – így csináljátok helyesen!

A tipikus kézfogás-bakikat mindenki legalább egyszer tapasztalta már élete során: ott van a döglött hal, a satu, az izzadós, a túl hosszú és a túl rövid kézfogás, és az, aki eleve zavarban van amiatt, hogy egyáltalán kezet kell ráznia. Én például mindig annyira koncentrálok magára a kézfogásra, hogy szinte soha nem emlékszem az illető nevére.

Ez a bemutatkozási hagyomány pedig fontosabb, mint elsőre gondolnánk, ugyanis nemcsak a személyiségünkről árul el sokat, hanem másokban gyakran ez alapján alakul ki rólunk az első benyomás, attól pedig bizony nem könnyű megszabadulni. Mostantól azonban nem kell többet a tükör előtt gyakorolnunk az ideális kézfogást, ugyanis a ZipRecruiter nevű oldal közzétett egy videót, ami megtanít bennünket a legtutibb praktikákra! 

Objektum doboz

1. Ne hanyagoljátok a csuklómunkát

Ha a másik lelkesen rázza a kezeteket, ti viszont nem tesztek bele semmilyen erőfeszítést, úgy fogja érezni magát, mintha egy szivacsnak mutatkozna be. Ez pedig gyengének és erőtlennek állít be benneteket, ami nem túl jó indítás például egy állásinterjú elején. Konklúzió: figyeljetek a csuklótokra!

2. Ne simogassátok a másik kezét 

Ha kézfogáskor az ujjaitok véletlenül a másik tenyerébe csúsznak, a végén még furcsán néznek majd rátok, és ti lesztek a rámenős csajok, akikkel nem szívesen találkoznak újra. Ha ugyanez hivatalos szituációban játszódik le, az még kínosabb, szóval figyeljetek, hová nyúltok!

3. Ne legyetek leereszkedőek

Ha úgy nyújtjátok oda a kacsótokat, mintha ti lennétek Erzsébet királynő jogos örökösei, valószínűleg nem túl pozitív kép fog kialakulni rólatok. Nemcsak leereszkedőnek, de valószínűleg sznobnak és egoistának fogtok tűnni. Ha ezt el akarjátok kerülni, figyeljetek oda arra, hogy ne hordjátok fenn az orrotokat kézfogás közben!

4. A tökéletes kézfogás pedig…

A videó szerint a tökéletes kézfogás határozott, kissé erős, de még nem kelti azt az érzetet a másikban, hogy csapdába esett a praclija. Fontos, hogy ne rázzátok túlságosan sokáig a másik kezét: két rázás bőven elegendő. Azon kívül pedig, hogy a fenti hibákat kerüljük, fontos a szemkontaktus, egy magabiztos mosoly pedig sosem árthat.

Ha így ráztok kezet, már nem lehet rólatok rossz az első benyomás!           

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.