Most, hogy a komoly kapcsolat, házasság többé nem két ember kényszerű küzdelme a fennmaradásért és nem dinasztiák érdekszövetsége, nem kell többé úgy csinálni, mintha minden ember monogám volna. Merthogy van, aki természetéből fakadóan az, mások pedig nem. A monogámia nem kötelező, az őszinteség viszont igen.
Nem kell mindenkinek monogámnak lennie
Amikor én szerelmes vagyok, nem tudom elképzelni, hogy mással legyek: egyszerűen a párom az, aki leköti minden figyelmemet és energiámat. Az én értelmezésemben a párkapcsolat két ember intim viszonya, ahová egy harmadik fél energiája nem fér be. Eredendően és kényszer nélkül monogám típus vagyok és monogám párkapcsolatban érzem jól magam, de nem érzek erkölcsi felsőbbrendűséget emiatt, hiszen pontosan tudom, hogy ezzel nem mindenki van így.
Vannak, akik számára a szex egyszerű testi örömszerzés, nem kötnek hozzá érzelmeket. A változatosság gyönyörködteti őket, de ettől még fontos számukra a párjuk, nem akarnak kilépni a kapcsolatból. Attól még, hogy én nem így érzek, ez egy teljesen releváns álláspont, és egészen addig etikus is, amíg
A monogámia az evolúció zsákutcája?
„Olyannyira kardinális kérdést jelentett VIII. Henrik életében a nőkérdés, vagyis inkább a fiúutód kérdése, hogy még a katolikus egyházzal is szakított, csak hogy elválhasson első feleségétől, Aragóniai Katalintól. Megoszlanak a vélemények arról, ki is volt Henrik igazi szerelme, a nagy (királyn)Ő, de most nem a csapodár király magánéletében szeretnék vájkálni, hanem inkább a monogámia dilemmáját járnám körül.”
A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok el!
Az etikus nem monogámia: a nyitott kapcsolat, a poliamória és a swinger-lét
A nem monogámia kifejezést használtam, hiszen létezik számos konstrukció, amit azok választhatnak, akiknek egy partner nem elég, vagy éppen nyitottak több partnerre is. A legismertebb forma, a nyitott kapcsolat lényege, hogy a pár egymáson kívül mással, másokkal is jól érezheti magát, külön-külön, vagy akár együtt. A poliamória olyan komoly kapcsolat, aminek kettőnél több résztvevője van, ők azonban a kapcsolat szexen túli aspektusát is megélik, szeretettel és felelősséggel viseltetnek egymás iránt, közös életük van. A swinger-lét lényege, hogy több ember, adott esetben több pár rendszeresen összejár szexuális örömszerzés céljából, komoly kapcsolat lehetősége azonban nem merül fel.
Vitatható, mennyire számít etikusnak a muszlim és mormon kultúrákban népszerű többnejűség és a lényegesen ritkább, India és Tibet egyes régióihoz köthető többférjűség, mivel ezeket társadalmi és gazdasági okok hívták életre, minden esetben egyoldalúak (csak az egyik félnek lehet több felesége/férje) és a résztvevőknek nincs minden esetben választási lehetőségük, hogy részt vesznek-e a kapcsolatban. Tény viszont, hogy akadnak, akik ezekben a konstrukciókban is jól érzik magukat. „Olyan ez, mint a rózsa és a szegfű: mindkettő másért szép, egyik sem szebb vagy jobb a másiknál Isten szemében” – olvastam nemrég egy poligám házasságban élő lány blogjában, aki jól érzi magát harmadik feleségként a családban.
Amitől irtózunk: a másik fél megcsalása, amire egyesek előjogként tekintenek
Vannak, akik úgy vélik, hogy az ilyesfajta titokban megélt promiszkuitás a férfi előjoga, míg a nőnek igénye sincs ilyesmire. Létezik számos anekdotikus érv és metafora ennek alátámasztására: bizonyára ti is hallottátok már, hogy a férfi olyan, mint a bluetooth, ha a közelben vagy, hozzád kapcsolódik, ha nem, akkor viszont máshoz, míg a nők inkább wifiként működnek: minden jelet észlelnek maguk körül, de csak a legerősebbhez kapcsolódnak. Aztán ott van a sztori a világ legjobb kulcsáról, amely minden zárat nyit, míg ha egy zárat nyit minden kulcs, az minden bizonnyal a világ leggyatrább zárja lehet.
A valóságban semmi sem bizonyítja, hogy a promiszkuitás férfiminőség volna, hiszen szexuális izgalmat mindkét nem képviselője tapasztalhat idegen jelenlétében, és nincs bizonyíték arra, hogy a nő kevésbé intenzíven él át ilyesmit, mint a férfi. Annak, hogy a férfihűtlenség ismertebb jelenség, mint a női, a szociálpszichológusok szerint nem evolúciós, hanem gyakorlati oka van: a nőre egyszerűen több feladat vár a házimunka és a gyereknevelés körül, ezért érthető módon kevesebb ideje és energiája marad kapcsolaton kívüli, titkos afférokat fenntartani. Emellett a patriarchális társadalomban ehhez a fajta kiváltsághoz mindig is kettős mérce kapcsolódott, hiszen férfiak hozták a vallási, jogi és erkölcsi törvényeket, a nőknek nem volt beleszólásuk ezekbe az alapvetésekbe.
Ki számít kalandornak, mit mond a tudomány?
Egy friss brit kutatás szerint a múltbéli partnerek ideális száma férfiak esetében 7,5, nőknél pedig 7,6.
Mi az, ami fölött már félő, hogy nem épp monogám a másik? Túl soknak férfiak esetében a 15, nőknél a 14 partner fölöti szám számít. Érdekes azonban, hogy a túl kevés tapasztalat sem vonzó a másik nem számára: ha a nőnek csak 1,9, a férfinek pedig csak 2,3 partnere volt életében, a másik nagy valószínűséggel zavaróan konzervatívnak fogja tartani.
A nem monogámia tehát létező, választható kapcsolati státusz, amennyiben etikus keretek között valósul meg. Nem tartozik viszont ebbe a kategóriába a félrelépés, amiről a másik fél nem tud, ez ugyanis nemcsak érzelmileg aggályos a hazugságtenger és a partner esetleges megszégyenítése miatt, hanem az abúzus egy formája is lehet: különösen akkor, ha védekezés nélküli szexre kerül sor, és ezáltal a mit sem sejtő, hűséges fél akár nemi betegséggel is fertőződhet.
