Otthon

„Annyit spóroltam 5 nap alatt, hogy le sem merem írni” – kipróbáltuk, mennyi kiadástól szabadíthat meg egy kis tudatosság

Ki merem mondani: szerintem jól bánok a pénzzel. Úgy érzem, a lehetőségeimhez mérten kellően tudatos döntéseket hozok a mindennapok során. Odafigyelek rá, hogy mire költök és amin lehet, azon spórolok. Amire viszont így is-úgy is költeni kell – már ha az ember élvezni is szeretné az életet –, azon nem szoktam sokáig gondolkozni. A VOUS szerkesztőségében ezúttal arra voltunk kíváncsiak, lehet-e egy kis tudatossággal extra pénzt spórolni úgy, hogy az ne menjen az ember mindennapjainak rovására.

vous - 2016.08.01.
„Annyit spóroltam 5 nap alatt, hogy le sem merem írni” – kipróbáltuk, mennyi kiadástól szabadíthat meg egy kis tudatosság

Első lépésként végiggondoltam, mi az, amire rendszeresen költök, mondván, hogy „az élet része”. Három dologra adok ki rendszeresen: kajára, szórakozásra, vásárlásra. Szeretek jókat enni, szeretek a barátaimmal moziba vagy koncertre menni, és szeretem magam megjutalmazni néha egy-egy aprósággal. Nos, nem volt bonyolult a recept: ezen a három területen kellett költségkímélőbb megoldásokat találnom ahhoz, hogy húzzak a kiadásaimon. Hát akkor lássuk, mit tudtam tenni!

Önjutalmazás

Kezdjük is a legutolsó tétellel, az önjutalmazással, mert ez volt a legegyszerűbben átalakítható terület. Tegyük a kezünket a szívünkre: mindannyian veszünk néha ezt-azt magunknak. Körömlakk, bizsu, filléres apróság az e-bayről, a végső leárazás utolsó darabjainak valamelyike 1500 Ft-ért. Ezek azok a dolgok, amikkel szemben elnézőek vagyunk, és gyakran kiadjuk rájuk a pénzt – pedig ha összeszámoljuk, több ezer forintot spórolhatunk azzal, ha tudatosítjuk magunkban, hogy nincs szükségünk plusz egy hajgumiszettre vagy jól csomagolt arcpakolásra.

Nem volt kérdés: arra az 5 napra, amíg spórolni akartam, nemet mondtam minden egyes apróságra, ami normál esetben a kasszáig jött volna velem.

Nehéz konkrétan kiszámolni, mennyit is spórolhattam így meg – hiszen nem fix összeget költ el ilyenekre az ember… De ha mondjuk egy körömlakk és egy karkötő árával számolunk, akkor 2000 Ft-ot egészen biztosan félretettem ebben az 5 napban.

Forrás:
Hámori Zsófia, Pexels, iStock

Szórakozás

A szórakozás már számszerűsíthetőbb változás volt: gyakorlatilag minden héten kétszer valamilyen fizetős programra megyek a barátaimmal. Moziba megyünk, együtt vacsorázunk valahol, vagy beülünk egy (vagy az aznapi második, harmadik, negyedik) kávéra valahová együtt. Ez a spórolós 5 napom alatt sem lett volna másként normál esetben. Az ember 5 napból 3-at simán otthon tölt egyedül a Netflix vagy egy jó könyv társaságában, de azért arra a két programra szükség van – vagy legalábbis lett volna…

Kaptam egy remek tippet: menjek ingyenes szabadtéri vetítésekre a barátaimmal – merthogy állítólag a Pagonyban, a Corvin-tetőn és a Fellini Kultúrbisztróban is tartanak ilyeneket. Nos, kisebb csalódással indult a hét: a Pagonyban utoljára tavaly volt ingyenes vetítés, a Corvin-tetőre meghirdetett vetítések pedig ugyan nagyon olcsók (600 Ft), de nem ingyenesek. Maradt a Fellini, ahol szerda este megnéztünk egy olyan filmet, ami normál esetben semennyire nem érdekelt volna minket. De hát ez van:

aki spórolni akar, az legyen képes kompromisszumot kötni!

A mozijegy 1800 Ft lett volna, így ezt az összeget spóroltam meg. (Bár hozzá kell tennem, ha nem a spórolás lett volna a cél, a Felliniben is fogyasztottam volna olyan 2000 Ft körül…)

A másik napon már kicsit nehezebb volt jó ingyenes programot kitalálni – így egy margitszigeti séta lett belőle a barátnőmmel. Az amúgy vacsora melletti szokásos heti értekezletünket ezúttal inkább szabadtéren tettük meg egy-egy fagyi társaságában. Nálunk már hagyomány, hogy egy burrito és egy üdítő felett beszéljük át, kivel mi történt a héten – ez pedig pontosan 2200 Ft-ba szokott kerülni fejenként. A kétgombócos fagyi 600 Ft volt – így 1600 Ft-ot spóroltam a másik napon.

Összesen tehát 3400 Ft maradt a pénztárcámban.

Kaja

Nincs mese, aki életben akar maradni, annak ennie kell. Azt ugye nem kell ragoznom, hogy vagyonokat spórolnék, ha az ebédem minden nap egy szelet vajas kenyér lenne, vacsorára pedig egy darab főtt krumplit ennék – de abban már nem vagyok biztos, hogy hosszú távon a lelkem, na meg az egészségem jól viselné a dolgot. Ráadásul ez a kísérlet nem az önsanyargatásról szól, hanem arról, hogy az ember mennyit tud spórolni azzal, ha előrelátó, tervez, és végiggondolja a lehetőségeit.

Forrás:
Molnár Viola

Kezdem a legnyilvánvalóbbal: vettem egy csomag instant kávét. Vagyonokat költök kávéra, mert a rajongója, szerelmese vagyok. Minden reggel az utcámban lévő kávézóban veszem meg a kapucsínót 400 Ft-ért. Jogos a felhördülés, én is tudom, hogy ez rengeteg pénz. A heti 2000 Ft-os kávédíjam így megvolt mindössze 700 Ft-ból.

Nem vagyok rá büszke, de nem főzök. Ezért a legtöbb (felesleges) pénzt kajára költöm. Ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Ha valamitől radikális különbséget vártam a héten, akkor az ez a szegmens volt. Ezért megkértem a VOUS gasztrotündérét, Mojzes Nórit, hogy segítsen a heti menüm tervezésében. Reggelire nem volt szükségem: mivel nem reggelizem, a reggelin nem volt mit megspórolni. Az ebéd és a vacsora viszont segítségért kiáltott. Nóri szuper, mindössze pár összetevős receptekkel dobott meg, így az otthon már meglévő dolgaimhoz (durumtészta, olívaolaj, étolaj, fűszerek, liszt, vaj) csak pár dolognak kellett a bevásárlólistámon szerepelnie:

  • 1 l tej (130 Ft)
  • tojás (S méret, 330 Ft)
  • nagypoharas tejföl (199 Ft)
  • fejes saláta (150 Ft)
  • cukkini (akciós, 180 Ft)
  • gomba (tálcás, akciósan 200 Ft)
  • guacamole csomag (2 db avokádó, csili, koriander, vöröshagyma, fokhagyma 800 Ft)
  • szeletelt barna kenyér (160 Ft)
  • sajt (350 Ft)
  • friss petrezselyem (180 Ft)
  • póréhagyma (200 Ft)

Ebből a mindössze kb 3000 Ft-ba kerülő 10 tételből az ember lánya tökéletesen jókat tud enni 5 napon keresztül. Alig merem kimondani: én alaphangon 2500 Ft-ot költöttem minden nap az ebédemre és a vacsorámra. Ez 5 nap alatt 12 500 Ft-ot jelent. Most pedig 5 napon keresztül ettem majdnem annyi pénzből, mint máskor egy nap alatt. Hát, nem mondom, hogy nem értékeltem át a főzés erejét.

Nagyjából 10 000 Ft-ot spóroltam mindössze 5 nap alatt. Jézus.

Nem mondom, hogy nem voltak szépséghibái a dolognak, mert például elfelejtettem ecetet venni a salátához – ami magában nem volt a legízletesebb, de azért túléltem.

hosszú felkiáltójel

Az 5 napos menü

Hétfő:

  • ebéd – tojásos nokedli fejes salátával
  • vacsora – salátaleves

Kedd:

  • ebéd – olio tészta
  • vacsora – bundás kenyér

Szerda:

  • ebéd – tészta cukkinival és gombával
  • vacsora – szendvics tükörtojással és avokádóval

Csütörtök:

  • ebéd – guacamole pirítóssal
  • vacsora – sajtos tészta

Péntek:

  • ebéd – cukkinitócsni fokhagymás tejföllel és sajttal
  • vacsora – omlett gombával és sajttal

Megéri?

Hogy mit gondolok az eltelt 5 napról? Annyit spóroltam, hogy le sem merem írni. De muszáj, ezért leírom: mindennel összevetve 15 400 Ft-ot spóroltam.

A feleslegesen kiadott impulzusvásárlások valóban mellőzhetőek, ezt a jövőben is probléma nélkül meg tudnám tenni. A barátaimmal töltött idő sajnos nekem ebben a felállásban nem jött be – azt hiszem, a jövőben sem fogom sajnálni arra a pénzt, hogy moziba vagy vacsorázni menjünk. A kajára kiadott összeg viszont megdöbbentett. Sejtettem, hogy jobban járnék, ha főznék – hiszen ez nyilvánvaló –, de így, leírva egészen elszégyelltem magam, hogy mennyit költöttem eddig feleslegesen. Na jó, azért a dolog hátulütőjét is kimondom: aki spórolni akar, annak az idejéből lesz muszáj többet feláldoznia. Én ugyanis konyhai analfabétaként elég sok időt töltöttem a dolgok elő- és elkészítésével. Hogy megéri-e, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nekem mostantól megéri.

És sajnos ki kell mondanom:

csak hittem, hogy jól bánok a pénzzel.

Ajánlott cikkek