Egyéb kategória

Mindenki ismeri és szereti: így készítsétek el gyorsan az egérke fánkot

Nem kell dagasztani, keleszteni, nyújtani és szaggatni, mégis könnyű, levegős fánkfélét süthetünk, ráadásul egyszerűen és gyorsan. Ő az egérke – ismerkedjetek meg vele!

vous - 2021.12.20.
Mindenki ismeri és szereti: így készítsétek el gyorsan az egérke fánkot
Egér a levesben...

Egér a levesben…
Forrás:
Alexandra

Az egérke – vagy más néven kanalas fánk – égetett tésztából készül, pár perc az összeállítása, utána már lehet is szaggatni kanállal a forró olajba, ahol pillanatok alatt szép aranybarnára sül. Tudjátok, ahogy anyukánk, nagymamánk csinálja. Valószínűleg azért kapta ezt a kedves, de szokatlan nevet, mert a kanalas szaggatásnál előfordul, hogy elvékonyodó kis tésztafarka lesz a fánkoknak.

Égetett tésztát nagyon egyszerű készíteni: felmelegítjük a tej, víz és vaj keverékét, csipet sóval és kevés cukorral ízesítjük, majd lisztet adunk hozzá, és addig keverjük folyamatosan, míg el nem válik az edény falától. A tűzről levéve tojásokkal elkeverjük, és tulajdonképpen kész is.

Forrás:
istock

Az egérkéhez kanállal forró olajba szaggatjuk, de készülhet belőle spanyol churros, vagyis tolófánk is, ehhez habzsákból nyomjuk ki a tésztát a forró olajba, majd amikor megsült, az olajból kivéve cukorban megforgatjuk, és csokiszószba mártogatva fogyasztjuk.

churros

Készítsétek el a spanyolok világhírű fánkját, a churrost otthon!

A churros olyan népszerű Spanyolországban, hogy a mi lángossütőinkhez hasonlóan churrossütő pavilonok, bárok találhatóak sokfelé, a legjobbak előtt pedig sűrű sorok várakoznak a frissen sülő, forró fánkért, amit street foodként fogyasztanak a helyiek és a turisták.

Ide kattintva megtudhatjátok, hogyan készítsétek el a spanyol fánkot.

Égetett tésztából készül a mostanság nagyon divatos éclair fánk is, valamint a megunhatatlan olasz kedvenc, a profiterol is, de az oly népszerű képviselőfánk is: ezekhez a tésztát habzsákból sütőpapírral bélelt sütőlapra nyomjuk ki, és sütőben sütjük, majd ízlés szerint töltjük krémekkel, tejszínhabbal.

A cikk itt még nem ér véget! A folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

A JYSK Otthont Teremtünk Adományprogram 3 millió forint értékű bútort adományoz az Onkológiai Intézetnek
Világ
A JYSK Otthont Teremtünk Adományprogram 3 millió forint értékű bútort adományoz az Onkológiai Intézetnek
vous - 2025.11.17.
A JYSK Magyarország fontosnak tartja, hogy segítse azokat a közösségeket és szervezeteket, akiknek a legnagyobb szükségük van a támogatásra. A JYSK filozófiája, hogy mindenki abban segítsen, amiben a legjobban tud, így a vállalat közel 3 millió forint értékű bútorokkal támogatja az egészségügyi intézményt.

Otthon

Így formálja az év színe a lakberendezési trendeket 2026-ban – világos színek, természetes anyagok, tudatos nyugalom
Otthon
Így formálja az év színe a lakberendezési trendeket 2026-ban – világos színek, természetes anyagok, tudatos nyugalom
vous - 2026.01.13.
2026-ban a lakberendezési trendek egyértelműen a lelassulás és az időtállóság irányába mozdulnak el. A hangsúly nem a teljes átalakításokon, hanem az apró, tudatos változtatásokon van: világosabb alapszíneken, organikus formákon, természetes anyagokon és földszínekre épülő részleteken, amelyek valóban hozzájárulnak a mindennapi komforthoz. A cél egy olyan otthon kialakítása, amely hosszú távon is nyugodt, élhető és kiegyensúlyozott.