Egyéb kategória

Megvan a kedvenc reggeli italunk: indítsátok a napot kék kávéval

A reggelt szinte el sem lehet képzelni egy napindító kávé nélkül, ugye? Egyszerűen jólesik belekortyolni egy csészényi feketébe, akarom mondani kékbe...

vous - 2016.07.14.
Megvan a kedvenc reggeli italunk: indítsátok a napot kék kávéval

A nyár egyik jellegzetes színe a kék, hiszen a legtöbb embernek erről az évszakról a tenger vagy a kék égbolt ugrik be, sőt az idei év egyik színe a higgadtkék lett, ahogy azt már megírtuk nektek korábban. Lehet, hogy ez az információ jutott el a baristákhoz is?

Megalkották ugyanis a kék színű lattét, ami első ránézésre bizarr, de annál érdekesebb és ha az íze a megszokott, akkor miért ne válthatnánk valami újra? A tejeskávé nem tartalmaz kék ételfestéket és gyümölcsöt sem, hanem egy E3 nevű algapornak köszöneti a fantörpikus színét.

Egy 40 férőhelyes vegán kávézó állt elő a recepttel, ami még kókusztejet, citromot és gyömbért is tartalmaz. Az első hétvégén már több mint 100-an kóstolták meg, ami csak a kezdet volt, hiszen egyre több és több Insta-fotó jelenik meg Törpapa kedvenc reggeli italáról.

Nézzétek csak, milyen szép képeket posztoltak:

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Címkék: #ital #kék #latte
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.