Minden diák, aki vizsgaidőszakban úgy érezte, nem bírja tovább, pontosan tudta, hová menjen vigasztalódni. S. Oszkár egyetemista mémgyáros Facebook-oldalán ugyanis az összes diákszív megkönnyebbül. Ha másért nem, legalább azért, mert az általuk minden félévben beharangozott Nemzetközi Mindenki Átmegy Hét üzenete – miszerint az utóvizsgákon mindenki átmegy – megnyugtatja a legkétségbeesettebb tanulót is.
Nem titok, néha én is vissza-visszajárok, hiszen a sokadik vizsgaidőszak nagyon kimerítő tud lenni, és ott a vizsgázók is segítik egymásban tartani a lelket saját történeteikkel. Mindig van egy ember, aki osztozik a ti kínotokban, aki megdob egy jó szóval, és ez a közösség nyom át valójában az utóvizsgákon is. Csoda hát, hogy megpusztultam a kíváncsiságtól, hogy ki is maga S. Oszkár, egyetemista?
Amikor találkozunk, meglep, hogy milyen fiatal srác érkezik az interjúra, ugyanis egy olyan oldal vezetőjéről beszélünk, amit már most 59 ezren követnek. Eszembe ötlik, hogy csetelés közben, mikor az interjút egyeztettük, picit furán éreztem magam: mintha több Oszkárral beszéltem volna. Ez adta is az első kérdést.
Hányan csináljátok az oldalt?
Négyen. Hárman kezdtük, de aztán négytagúvá bővültünk egy grafikussal. Többünkkel cseteltél, mivel most szanaszét vagyunk, vége a vizsgaidőszaknak, néhányan fesztiválozunk, én pár napig külföldön voltam, nemrég érkeztem haza. Ezért volt nehézkes összehozni a találkozót.
Melyikőtök maga S. Oszkár?
Nincs kifejezetten kinevezve egyikünk sem S. Oszkárnak, mind azok vagyunk. Pont ez a lényege az oldalnak, hogy valahol mindenki S. Oszkár. Ha valaki benéz a csoportunkba, az tud azonosulni S. Oszkár mindennapjaival, poénjaival.
Minden diák ismer egy szemét tanárt, mindenki szenved vizsgaidőszakban, ugyanazt éljük át mindannyian. Ezért őrizzük az inkognitónkat is, mert így mindenki bele tudja magát élni S. Oszkár helyzetébe.
Miért pont S. Oszkár?
Talán ez volt az egészben a legnehezebb. Hosszú napokon keresztül vitáztunk, hogy mi legyen a neve. Ez egészen addig fajult, hogy az egyikünk dacból azt mondta, ha 10 percen belül nem találjuk ki, akkor hívjuk úgy, mint a kutyámat. Persze nem lett meg a név, és akkor elfogadtuk, hogy Oszkár lesz, aki amúgy egy nagyon aranyos németjuhász. Az S. betűt pedig igazából nem magában kell értelmezni, hanem egy elrejtett betűkombináció része.
Ha egybe olvassuk az első 3 betűt, kijön az oldal célja, a segítségnyújtás, mivel, ugye, S.O.S.
Hogyan kezdődött egyáltalán az egész?
Az első vizsgaidőszakkal, 2014-ben. Hallottunk már akkoriban is a felsőbb évesektől klasszikus egyetemista sztorikat, például hogy a tanárok úgy osztályoznak, hogy feldobják a dolgozati papírokat, aztán amelyik így esik, átmegy, amelyik amúgy, az nem – aztán pedig mi magunk is megtapasztaltuk, milyen egyetemistának lenni, és nem meglepő módon nagyon szenvedtünk egy-egy vizsgával. Azt csináltuk akkor is, mint most, csak a saját üzenőfalunkon. A barátaink egy idő után nem tolerálták, hogy mindig a mi panaszkodásunkkal van tele az oldaluk, többektől megkaptuk, hogy hagyjuk már abba a nyavalygást. Mi meg úgy gondoltuk, ha nem panaszkodhatunk senkinek, akkor panaszkodjunk mindenkinek, és innen jött az ötlet, hogy jó lenne egy ilyen csoport, ahol a magunk szórakoztatására osztunk meg poénokat, és gyártunk mémeket.
Gondoltátok volna, hogy így megnőttök?
Nem. Persze, gondoltuk, hogy a barátok díjazni fogják, örültünk minden lájknak, de meglepődtünk, mikor a következő vizsgaidőszakokban 4, majd 8 ezerre ugrottak a számok. Ez végig jellemző volt: vizsgaidőszakokban hirtelen megduzzadtunk, érthető okokból, hiszen ilyenkor mindenki jobban igényeli a poénokat. Mi pedig igyekszünk megfelelni az elvárásoknak.
Hogyan születnek a posztok?
Többnyire spontán, a helyzetek adják magukat. Törekszünk rá, hogy minden mém eredeti legyen, és olyan, amivel azonosulni tudnak. Nem szeretnénk, ha a mennyiség a minőség rovására menne. Ezek többnyire tanulás közben születnek, néha pedig csak sztorizgatunk, hogy kivel mi történt suliban, órán, és akkor csak úgy bevillan, hogy aha, ez lehetne egy poszt.
Mi volt a kedvenc posztotok?
Ha egyet kell választani, nagyon nehéz dolgunk van. Mindegyik posztunkat nagyon szerettük. Ha mégis ki kell emelni egyet, akkor a hóembereset mondanám. Ez úgy született, hogy amikor Pesten esett a hó, akkor kiszaladtunk és építettünk egy viszonylag csúnya valamit, majd beültünk a kedvenc helyünkre, ahol elbüszkélkedtünk a barátainknak a saját alkotásunkkal, amit aztán jól leszóltak. Innen pedig egyenes út vezetett a poénhoz. A képen látható műalkotást végül pár egyetemista lány gyúrta össze.
Együttműködtök az olvasókkal is?
Igen, gyakran írnak saját történeteket, vagy vicces, témába vágó beszélgetéseket osztanak meg velünk. Ezeket általában kitesszük, ha a profilunkba illenek. Tanácsért is szoktak hozzánk fordulni, és igyekszünk is segíteni.
Ekkora tömeget már tudnátok befolyásolni. Gondoltatok már arra, hogy valamilyen nemes célért álljatok ki?
Igyekszünk komolyabb dolgok mellett is kiállni, ilyen volt például az is, amikor szolidaritást vállaltunk az egyetemi szervezetekkel a gólyatábori sárdobálás miatt, vagy amikor támogattuk a Corvinus budai kampuszának bezárása ellen tiltakozókat is. Őket tanácsokkal láttuk el azzal kapcsolatban, hogy mit kellene pörgetniük a saját oldalaikon ahhoz, hogy minél több emberhez eljuttathassák az üzeneteiket. Örülnénk, ha elérhetnénk egy olyan ráhatást az oktatásra, amilyet a Trollfoci ért el a magyar szurkolókra, de úgy gondoljuk, ehhez még kicsik vagyunk, és fejlődnünk kell.
Vége a vizsgaidőszaknak, mit csinál Oszkár nyáron?
Nyaral, pihen, kirándul, és erről posztolunk is. Persze kevesebb tartalom lesz, mert a nyár nemcsak a követőknek szól a pihenésről, hanem nekünk is. Ilyenkor amúgy sem tudunk olyanról posztolni, ami köthető lenne az egyetemhez és a nyárhoz is. Leginkább fesztiválok, nyári egyetemek, felvételik lesznek a témák.
Mi lesz egyetem után, ha Oszkár lediplomázik?
Oszkár mindig egyetemista marad, Oszkár mindig lesz.
Szeretnénk fiatalabbakat bevonni a csapatba, akik újabb színfoltot vinnének a posztokba, hiszen minden évfolyamnak, korosztálynak megvan a maga nézőpontja is. Most nyáron pedig dolgozunk egy következő lépésen is, partnerekkel tárgyalunk, honlapot szeretnénk indítani, komolyabb témákhoz is szeretnénk hozzányúlni, de ez még nem publikus, így nem árulok el róla többet…