Egyéb kategória

Intő jelek, amikből kiderül, hogy rossz irányba halad a randi

Lehet, hogy hajlamosak vagytok több időt fektetni egy olyan „kapcsolatba”, amiből aztán biztosan nem lesz semmi. Inkább időt adtok magatoknak és a srácnak is, hátha kialakul a dolog. Egyet azonban jegyezzetek meg: már az első randin megpecsételődhet a sorsotok.

vous - 2016.07.09.
Intő jelek, amikből kiderül, hogy rossz irányba halad a randi

Olvassatok a jelekből! Higgyétek el, nem lesz nehéz: a Bustle elhozta azokat az intő jeleket, amik arra biztatnak, hogy többé ne fektessetek energiát a fiúba. Félre ne értsetek, próbálkozzatok nyugodtan, de ha valami az első találkozón eldől, azt ti is látni fogjátok a következőkből:

A szemkontaktus

Kezdjük rögtön a szemkontaktussal: ha nem néz rátok, miközben beszélgettek, az nem éppen biztató. Az is lehet, hogy túl félénk, ezért nem tudja veletek tartani a szemkontaktust, de ha folyamatosan máshová fordítja a fejét, az már biztosan egy rossz pont.

Forrás:
pexels.com

Folyamatosan az exéről beszél

Első randin igazából nem is nagyon illik felhozni a témát, de ha épp csak megemlíti, az még elmegy. Azonban ha elkapja a nosztalgia, és sztorizgatni kezd nektek, szerintem keressetek mást magatoknak, miután illedelmesen elköszöntetek az este végén!

Nem enged szóhoz jutni

Ő az a személy, aki mindig a középpontban akar lenni, ezt pedig nektek is megmutatja. Nem elég, hogy folyamatosan magáról beszél, de vissza sem kérdez. Ő az a tipikusan „menő srác típus”, akit csak saját maga érdekel. Ha már az elején nem keltitek fel az érdeklődését, mi lesz később?

Beszól a felszolgálónak

Ha mondjuk egy étteremben vacsiztok, és neki nem tetszik valami a kiszolgálásban, nem muszáj durva módon szóvá tennie. Ha ezt teszi, ő valószínűleg minden apró-cseprő dolgon problémázik, és nem bánik túl szépen az emberekkel. Előbb-utóbb sajnos titeket is meg fog bántani…

Objektum doboz

Túlságosan csendes

A kommunikáció a kulcs mindenféle kapcsolathoz, főleg a párkapcsolatban. Ha nehezen megy köztetek a kommunikáció már a legelején, akkor igencsak botladoznátok a későbbiekben is. Lehet, hogy a srác csendesebb, nem túl kommunikatív típus, de ha ti sem töritek fel nála a jeget, akkor nem ti vagytok az emberei.

Fogalma sincs a jövőjéről

Azzal nincsen probléma, hogy nem tervezi meg előre, pontról pontra az életét. De ha szemmel láthatóan nem érdekli, hogy mi lesz vele a későbbiekben, mit fog dolgozni, hol és milyen emberrel fog élni, akkor egy túl laza, nemtörődöm sráccal van dolgotok. Vigyázzatok, csajok!

Ha randira készültök, előbb nézzétek meg, milyen szettet érdemes felvennetek az alkalomra!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.