Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.

Amikor a sok VOUS-szerző közül éppen Bogi neve akadt a kezembe, nemcsak örültem, hanem őszintén szólva kicsit meg is könnyebbültem. Mivel egyszerre kezdtük a gyakornokságot és még mindig egy kicsit zöldfülűnek számítunk, úgy éreztem, hogy nehezebb lenne olyannal beszélgetni, aki már régóta gazdagítja a VOUS csapatát, hiszen a legtöbb élménynél még jelen sem voltam, amiket az illető felsorolhatna. Úgy gondoltam, hogy Bogival viszont hasonlóak a tapasztalataink, ráadásul magánemberként még alig ismerjük egymást, így kapóra jött egy kis kérdezz-felelek. Igyekeztem olyasmiről kérdezni, aminek köszönhetően ti is és én is jobban megismerem őt és az eddigi VOUS-élményeit.
Mik voltak a VOUS-hoz fűzött reményeid, amikor idekerültél? Ezek mennyire bizonyultak igaznak az elmúlt három hónap távlatából?
Január vége, február eleje volt, amikor megláttam a VOUS Instagram-oldalán, hogy gyakornokokat keresnek. Mivel túl voltam a vizsgáimon és volt egy szabad hetem, úgy gondoltam, próba, szerencse, miért ne küldeném el a cikkemet és az önéletrajzomat. Nem fűztem hozzá sok reményt, de kíváncsi voltam, mi lesz a visszajelzés. Behívtak interjúra, már ez nagyon boldoggá tett, végül pedig sikerült, és gyakornok lehettem. Az első célom az volt, hogy a gyakorlatom meglegyen, most pedig már junior szerző vagyok, amire a kezdetekkor nem is számítottam. A VOUS számomra egy pozitív csalódás, hiszen a legtöbb gyakorlati helyen csak kávét főznek vagy fénymásolnak, míg itt az első pillanattól kezdve bevontak a munkába. A mélyvízbe dobtak minket, de rengeteg mentőövvel, így szépen megtanulhattam minden gyakorlati dolgot.
Milyen témájú cikkeket írsz szívesen? Van olyan témakör, amiben úgy érzed, hogy megtaláltad magad, esetleg olyan, amit kerülsz?
Szívesen írok érdekes újdonságokról, aranyos, megható történetekről. Szeretem én megtalálni a „breakingeket”, ezek azok a hírek, amiket a lehető leggyorsabban igyekszünk közreadni. A királyi családos cikkekre nagyon nehezen veszem rá magam, de megírok mindent, hiszen így tudok fejlődni, tanulni.
Többször hallottam már tőled, hogy kipróbáltál egy-egy receptet az oldalról. Mennyire válnak ténylegesen az életed részévé a VOUS-praktikák?
Régóta követtem Takács Nóra videóit, és sok mindent ki is próbáltam. A szemöldök formázását a mai napig Nóri utasításai szerint végzem, a kókuszolajat is az ő hatására szereztem be. Egy-két DIY pólót is kipróbáltam, a ricinusolajat hajnövesztéshez, arcpakolásokat és az E-vitamin-lágykapszulák kinyomkodása egy csodaötlet. Nem minden vált be, de szeretek kísérletezni és a DIY világában kalandozni.

Bogi VOUS-élményei
Február óta a VOUS csapat tagja.
Kedvenc cikke: A nagy májuskosár-határozó, mert egy olyan szokást mutat be, ami szép régi hagyomány a kis településen, ahonnan Bogi származik
Eddigi legnehezebb feladata: Első interjúja a VOUS-nál, egyrészt a téma komolysága miatt, másrészt mert szokatlan volt neki a fotós jelenléte, de Ancsával végül nagyon jól kijöttek.
A legnagyobb élménye a VOUS-nál: A hagymaszeleteléssel tesztelt szempillaspirálok cikk „háttérmunkái” és a VOUS első szülinapi bulija.
Az egyike vagy azoknak a gyakornokoknak, akiknek viszonylag korán adódott a lehetőség, hogy interjút készítsen valakivel. Ha bárkit választhatnál, kivel beszélgetnél el a legszívesebben?
Igen, az interjú egy nagyszerű élmény volt, élveztem, hogy bontogathatom a szárnyaimat. Nagy kedvenceim Pink és Anne Hathaway, nekik sok kérdést tudnék feltenni. De mindig függ az aktualitásoktól is és egy-egy adott témától, most például a magyar labdarúgó-válogatott tagjaival is szívesen beszélgetnék!
Nem tudom megállni, hogy ne egy személyes jellegű kérdéssel zárjam a beszélgetést: nemrég tudtam meg, hogy a barátoddal már hét és fél éve vagytok együtt, úgy gondolom, hogy kevés pár jut el idáig. Mit gondolsz, mi a hosszú, tartós kapcsolat titka?
Az a titok, hogy nincs titok. Mindenki tudja, hogy hűség, őszinteség, tolerancia, kommunikáció, problémák megoldása, szerelem/szeretet szükséges egy hosszú távú kapcsolathoz. És igen, jól látod, manapság ezek egyre kevesebb emberben találhatók meg. Nem elég kitartóak szerintem, a párkapcsolat nem csak rózsaszín ködből áll, van, aki az első akadály után feladja. De ha megtalálod az igazit, akkor szerintem nem lesz megoldhatatlan problémátok. Az viszont fontos, hogy ne vegyétek a kapcsolatotokat és azt, hogy ti vagytok egymásnak magától értetődőnek, becsüljétek meg magatokat és egymást. Szerencsésnek tartom magam, hogy mi ilyen régóta ilyen szép párkapcsolatban élünk.