Egyéb kategória

Bomba robbant a hortobágyi lőtéren – többen meghaltak

Bomba robbant Hortobágyon, miközben a lőtéren a tűzszerészek munkálatai folytak. Több sebesült és akár halálos áldozat is lehet! 

vous - 2016.07.01.
Bomba robbant a hortobágyi lőtéren – többen meghaltak

A hortobágyi lőtér egykori helyszínén robbant bomba ma (júlus 1-én) délután, miközben a tűzszerészek munkálatai folytak. A Blikk értesülései szerint több sebesültje, és akár halálos áldozata is lehet az esetnek, eddig három vagy négy halálos áldozatról tudunk, mindannyian tűzszerészek.

A bombázó lőtér mentesítését már évekkel ezelőtt megkezdték, de csak tavaly kapott új lendületet a munka, ugyanis a mentesítés 3,5 milliárd forintba kerül. A helyszínen – ami immár nemzeti park – mintegy 4100 hektárnyi területet vizsgálnak át a tűzszerészek annak céljából, hogy felszámolják a veszélyes maradványokat – mint például a föld alatt rejtőző különböző robbanószerkezeteket és hadi célra gyártott eszközöket.

Már a munkálatok első hetében több mint húsz bombát és nagyjából egytonnányi lőszerhüvelyt, illetve robbanótestet találtak a honvédség tűzszerészei. Az egyik föld alatt talált bomba azonban ma délután fel is robbant.

Az ügyben egyelőre hírzárlatot rendeltek el, az Index kérdéseit a honvédségtől a Honvédelmi Minisztériumhoz irányították, ott viszont csak későbbre ígértek tájékoztatást.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.