Egyéb kategória

Már csak pár nap és vége a feszültségterhes időszaknak! – Újra egyenesbe fordul a Mars

Két év és két hónap telik el, míg a Mars újra és újra retrográd (hátráló) mozgásba vált. Tudni kell azt, hogy ez a hátráló mozgás csak látszólagos, a Földről nézve tűnik annak. Szimbolikus, hiszen ténylegesen egyetlenegy bolygó sem végez előre-hátra váltakozó mozgást. De mit is jelent ez a mozgás pontosan? 

vous - 2016.06.29.
Már csak pár nap és vége a feszültségterhes időszaknak! – Újra egyenesbe fordul a Mars

A legfőbb ok, ami miatt kiemelten foglalkozunk a Mars mozgásával – amellett, hogy a Mars évében vagyunk – az a tény, hogy a Mars képviseli többek között a cselekvő erőt, az agresszió-potenciált, és felel a feszültség levezetéséért. Azt, hogy ezt ki hogyan teszi, saját születési horoszkópjának Mars-állása (jegy, ház és fényszögek) elárulja. 
A Marsnál maradva, amikor ez a planéta úgynevezett hátráló mozgásba kerül – április 17-től június 30-ig –, a frusztráció és a feszültség kiemelt szerepet kap, a negatív hatások felerősödnek, a kedvező hatások pedig lelassulnak, késleltetve jelentkeznek. Az energia nagyobb része nem kifelé, hanem befelé irányul, ami miatt nőhet a belső feszültség, a cselekvési kényszer, több lesz az erőlködés, messze nem pörgünk úgy, ahogyan szeretnénk, vagy ha mégis, a lelkesedés korábban alábbhagy.

Jellemzően ebben az időszakban nem haladunk, nem sok dolgot tudunk elvégezni, a körülmények áldozatává válhatunk, halogatás, hátráltatás, nem várt események miatt elveszíthetjük türelmünket, mérgesek lehetünk, kapkodhatunk, az ellentétek felszínre kerülhetnek, vitákat szülhetnek.

Ezért nem tanácsos ilyenkor új dologba belefogni. Azonban hamarosan vége ennek az nyomott, energiahiányos állapotnak!

undefined

„Az asztrológia olyan nekem, mint egy szerelem: 15 éve nem múlik”

Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS- lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.

Ide kattintva Németvölgyi-Nagy Renivel készült interjúnkat olvashatjátok! 

A Mars június 28-tól megkezdte direktbe (egyenesbe) fordulását a Skorpió 23. fokán. Ekkor a bolygó haladási sebessége annyira lelassul, hogy szinte áll. Ezt a látszólagos mozdulatlanság állapotot nevezzük stacioner helyzetnek. Ilyenkor ide óriási mennyiségű energia koncentrálódik, és az ellentétes irányú erők (hátrálásból indulás előre, passzívból fordulás aktívba) növelik a frusztrációt és a Mars esetében ez nagyobb feszültséget is gerjeszthet. Ez a stacioner állapot 2-3 napig tart.
Amikor egy bolygó „áll”, a haladás is nehezített. Ez pont olyan, amikor dugóba kerülsz és nem tudsz mozdulni se előre, se hátra. Sok ehhez hasonló hírt hallhattunk tegnap is és ma is. Ilyen volt például a VOLT Fesztivál esete is – nem halad a sor, balesetek miatt dugók, késések, stb. 

Legyünk türelmesek, ne siessünk, ne siettessük a dolgokat jobban a kelleténél, induljunk el időben, fokozott tolerancia szükséges ezekben a napokban.

Július 1-jén már előre indul a Mars, aminek örülünk – de a feszültség még jelen lesz –, viszont ismét nő a cselekvési potenciálunk, és ha még lassan is, de érezhetjük, hogy haladunk. Fordítsuk energiánkat az előttünk álló akadályok legyőzésére és lehetőségeink minél jobb kiaknázására. 
A Skorpió és a Kos jegyét a Mars uralja, így akik ezekben a jegyekben születtek, vagy itt áll az aszcendensük, deszcendensük, Holdjuk, Mc-IC tengelyük, erőteljesebben érezhették és érezhetik a Mars ritmusváltásait.

* A fenti összegzés általános, ezért nem lehet mindenkire érvényes. Személyre szabott előrejelzéshez a prognózisok alapos vizsgálata és a születési horoszkóp együttes ismerete nélkülözhetetlen. Ennek kiértékeléséhez képzett asztrológusi tudás szükséges és hozzá egyéni konzultáció.
 

Ajánlott cikkek