Egyéb kategória

Ez a 21 éves nő életében ELŐSZÖR visel bikinit!

„Az elmúlt 18 évet várakozással töltöttem” – kezdi posztját a 21 éves Lesley Miller, aki életében most visel ELŐSZÖR bikinit. Hogy miért? Mert egészen eddig takargatta magát és szégyellte a testét. Most viszont rájött egy nagyon fontos dologra, amit másokkal is meg akart osztani.
vous - 2016.06.08.
Ez a 21 éves nő életében ELŐSZÖR visel bikinit!

Lesley azt mondja, hogy mindig is szégyellte a testét. Háromévesen jött rá arra, hogy más, mint a többiek, mikor csoporttársai azt kérdezték tőle, hogy miért nagyobb, mint ők. Azt sem értették, miért nem ugyanazt a köpenyt viselte, mint ők. Azóta azon dolgozott, hogy olyan legyen, mint mindenki más – írja a Hello Giggles.

Akkoriban, a maga 11 évével ő volt a legfiatalabb személy, aki alávetette magát egy műtétnek azért, hogy lefogyjon. Négy évvel később még mindig nem volt boldog, így elkezdte magát kínozni.

Amikor húszéves voltam, a testsúlyom a felére csökkent kilenc hónap alatt, az határozta meg a napomat, hogy a számok a mérlegen kisebbek legyenek, mint előző nap. Aztán belefáradtam a várakozásba.

Mostanra viszont minden megváltozott. Lesley megvette élete ELSŐ bikinijét és bátran viseli. Azt írja, most láthatunk mindent. Furcsa dudorokat és a hájakat. A lógó bőrt. A striákat, a narancsbőrt és a hegeket. Azonban már nem bánja.

Meg akarom tanulni szeretni magam, nem csak azokat a részeket, amikre azt mondják, hogy elfogadható. Mert a titok az, hogy mindig is elég voltam. És te is elég vagy!

A fotót több mint 20.000-ren lájkolták, és közel 3000 komment érkezett, melyek nagy részében azt írják, hogy gyönyörű és nincs mit szégyellnie – ez pedig szerintünk is így van. Csak gratulálni tudunk ahhoz, hogy 21 év kemény harc után végre elfogadta és megszerette önmagát. Remélem, a történetéből ti is erőt merítetek!

Ide kattintva megtalálhatjátok a tökéletes bikinit a testalkatotokhoz!

Címkék: #bikini #fotó #nő #test
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.