Lélek

5 pasi őszinte vallomása arról, milyen tulajdonság miatt szeretett bele a párjába

Lássuk be, mi, nők bármit megtennénk azért, hogy felhívjuk magunkra a pasik figyelmét, éppen ezért foglalkoztat minket, hogy vajon mit találnak vonzónak egy nőben. Most elhoztam nektek öt fiú vallomását, akik elárulják, hogy párjukban mi számukra az igazán megnyerő.
vous - 2016.06.03.
5 pasi őszinte vallomása arról, milyen tulajdonság miatt szeretett bele a párjába

Korábban már megírtuk nektek, hogy mi, nők mit nézünk meg a férfiakon, aztán azt is kiderítettük, hogy a pasik szeme min akad meg először. Most pedig elhoztam nektek a Women’s Health oldaláról öt fiú őszinte vallomását arról, hogy milyen tulajdonságot tartanak igazán vonzónak a barátnőjükben. Nem is gondolnátok, milyen apróságok számítanak a pasiknak!

1. Humor

„A feleségem hihetetlenül vicces, és ez szerintem nagyon vonzó. Nincs olyan nap, hogy ne nevettetne meg valamivel. El sem tudom mondani, mennyire értékelem ezt, főleg egy rossz nap után.” – Marcus

2. Ambíció

Forrás:
www.istock.com

„A barátnőm hihetetlenül ambiciózus. Ügyvédként rengeteget dolgozik, de ez nem aggaszt engem, tudom, hogy ezzel csak még jobbá akar válni a szakmájában. Szerintem ez kifejezetten vonzó, hisz én is sokat dolgozom, így amikor együtt vagyunk, egymást tudjuk inspirálni.” – Matt

3. Kalandvágy

„Roppant kalandvágyó feleségem van. Mindig rávesz valamire, így ha ő nem lenne, rengeteg izgalmas dologból maradtam volna ki. Jobb emberré tett.” – Shawn

4. Nyugodtság

„Néha nagyon ingerlékeny vagyok, és sokszor szorongok. Bármi miatt tudok stresszelni, de a barátnőm, aki a világ legmegnyugtatóbb személyisége, mindig visszabillent a megfelelő érzelmi állapotba. Nem frusztrált a folytonos idegbajaim miatt, inkább mindig arra törekszik, hogy segítsen.” – Ryan

5. Okosság

„A menyasszonyom rendkívül intelligens. Olyan, mintha a Google használata nélkül tudna mindent. Csak azzal, hogy hallgatom őt, sokkal okosabb lettem, mint valaha is voltam.” – Brent

Gondoltátok volna, hogy ezeket a belső tulajdonságokat tartják vonzónak a pasik?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.