Amikor kavics megy a cipőtökbe. Amikor bogár repül a fröccsötökbe. Amikor bereped a telefonotok képernyője. Amikor pont előttetek csukódik be a metróajtó. Amikor kiszakad egy oldal a kedvenc könyvetekből. Amikor elkenődik a sminketek. Amikor hatni kezd a vodka-szóda. Van valami közös ezekben a pillanatokban.
Itt rögtön álljatok is meg egy pillanatra és idézzétek fel, mikor káromkodtatok utoljára! Az is számít, ha csak magatokban, az orrotok alatt mormoltatok el néhány „kedves” szót. Ugye, hogy nem is volt olyan rég?
Korábban arra voltam kíváncsi, mi a véleményük a pasiknak smink-, illetve cipőtémában – ezek külsőségek voltak. Most azonban térfelet váltok, ideje a belsőre helyezni a hangsúlyt. Ismét útnak indultam (megint a Deák-Vörösmarty-Erzsébet tér háromszögben mozogtam), hogy kiderítsem, mit gondolnak a srácok a káromkodó csajokról. Lássuk!
Férfiak szájából is gáz
Kristóf, a fixis hippi kezdetben azt mondta, nemigen foglalkoztatja a dolog. Ő ritkán káromkodik, a többiekkel pedig nem igazán törődik. Aztán jött a fordulópont:
„Ha belegondolok, nem esne jól, ha a barátnőm folyton káromkodna. Egy nő szájából egyáltalán nem szép. Na, nem mintha a férfiakéból szebb lenne…”
A nap mondata is itt hangzott el, Kristóf barátja csak annyit mondott:
Én igazából lesz*rom.
Egy nő ne káromkodjon
Noel – bár jóval fiatalabb Kristóféknál – sokkal sarkalatosabb véleményt fogalmazott meg. „Egy nő ne káromkodjon, én sem nagyon szoktam” – kezdte. A folytatás már enyhébb volt:
Valami elveszik, ha a lányok csúnyán beszélnek. A káromkodás a legkevésbé sem nőies. Egyáltalán nem vonzó, mikor ezeket a szavakat kötőszóként használja valaki.
A bazdmeg ötven árnyalata
"Egy faszomgeci pont elég nekem ahhoz, hogy sarkon forduljak, és ne szóljak közbe, a szomorú mimikás óbazdmeg után megkérdezem, hogy mi a baj, egy hitetlenkedő aztakurva pedig pont jó indok arra, hogy megkérdezzem, mi történt." A káromkodásról már korábban is volt nálunk szó. Puha Andi hallássérültként mesélt róla, milyen érzés számára, amikor indulattal teli, csúnya szavakat kell leolvasnia mások szájáról.
A teljes cikket itt találjátok.
Ismerős arcok a tömegben
Emlékeztek még rá, hogy január 1-jén a másnapos lányokról írtam? 2016 első napján Lukács és Benjámin véleményét is elolvashattátok a témában. Pontosan úgy, ahogyan most is. Fél évvel később ugyanott futottam bele a két srácba. Lassan VOUS-celebek lesznek…
Lukács úgy szokott káromkodni, mint a kocsis, szerinte mégsem elfogadható, ha egy lány is így tesz. A legvisszataszítóbbnak mégsem a szitkozódást tartja. „A legundorítóbb az a viselkedés, amikor egymást akarják megtépni és megverni. Annál gázabbat nem nagyon tudok mondani” – zárta rövidre a fiú, aki még mindig nem tudja, milyen másnaposnak lenni.
Benjáminra rá sem lehet ismerni legutóbbi találkozásunk óta. Zongorázni lehet a különbséget. Csak néhány szóval egészítette ki Lukács mondandóját: „Nevetséges és undorító, ha egy lány csúnyán beszél.”
Kit akarunk átvágni?
Ritkán fordul elő, hogy ennyire nem értek egyet a megkérdezettek véleményével.
Nem gondolom, hogy ördögtől való dolog a káromkodás. Ne legyünk ennyire prűdek! Attól, hogy egy lány néha elereszti a nyelvét, nem lesz kevésbé vonzó.
Csupán két dologra kell figyelni: mikor és hol.
Kifejezetten szórakoztató tud lenni, ha összeszokott társaságban, egyébként nagyon kedves, illedelmes lányoktól hallunk olyan mondatokat, melyeket a pusztakotkodácsi Gól presszóban is megsüvegelnének. Ha nem a nagyközönség előtt dicsekedtek a szókincsetekkel, senki sem fog rátok megvetően nézni.
Én legalábbis biztosan nem…
