
A kezdetek óta ott él a rajongókban egy erős érzés, miszerint a Sárkányok anyja lesz az egyik olyan Trónok harca-szereplő, akit még egy olyan kegyetlen író sem képes megölni, mint George R. R. Martin. Nemcsak azért, mert a történet szempontjából meghatározó szereplő, hanem mert Daenerys az egyik olyan karakter, akinek a sorsát és felemelkedését a legkomplexebben mutatja be a show.
Minden női rajongónak akkor esett meg a szíve rajta először, amikor Khal Drogóhoz adták feleségül: az a nászéjszaka az egyik olyan Trónok harca-jelenet, amibe a legtöbben még most is beleborzongunk. Most, 5 évaddal később már számos követője és két hadserege is van, azt pedig még az első évad végén bebizonyította, hogy vérbeli Targaryen – méghozzá az utolsó, aki még életben van.
A Daeneryst alakító Emilia Clarke pedig hasonlóan érez, mint rajongói: mikor a Mielőtt megismertelek című filmmel kapcsolatos szerepéről esett szó, Emilia megerősítette, hogy még nem kész elhagyni a Trónok harcát, ugyanis még két évad hátravan.
Még nem jött el az én időm – vagyis még nem fogok meghalni. Egyedül nekem vannak sárkányaim, és úgy bánok a tűzzel, mint ahogy senki más.
Miután a színésznő leszögezte, hogy egy darabig még nem megy sehová, mert szükség van rá a Trónok harca stábjában, magáról a szerepről is nyilatkozott.
Daenerys évadról évadra változik – lehetetlen megunni. Nem tudok úgy tekinteni a karakter megformálására, mint munkára.
Mindenki kedvenc női karaktere tehát életben marad – ki tudja, talán egészen a sorozat végéig. A régi és új isteneknek hála!