Egyéb kategória

„Minden olyan kampány, ami el akarja fedni a dohányzás vonzó oldalát, eleve hamis”

Egy kedves, idős hölgy mesél a kamerának fiatalkori élményeiről és a dohányzás nyújtotta örömökről. Aztán egy hirtelen vágás után megjelenik mellette az oxigénpalack. Ez a hölgy Éva, aki egy dohányzás elleni kampányban vett részt tavaly: élvezte a forgatási napot, a sminket, az új frizurát és azt, hogy a szereplésével segítséget nyújthat a fiataloknak. A sors kegyetlen iróniája, hogy aznap tudta meg: rosszindulatú daganata van. Május 31-én van a dohányzásmentes világnap. Ennek kapcsán az említett kampányvideók készítőivel, két huszonéves sráccal beszélgettem.
vous - 2016.05.31.
„Minden olyan kampány, ami el akarja fedni a dohányzás vonzó oldalát, eleve hamis”

Csányi Márton és Kervárits Ádám három videót készített, hogy bemutassák, milyen szörnyű következményei lehetnek a dohányzásnak. Marci volt a forgatócsoport vezetője volt, Ádám pedig operatőrként dolgozott. A dohányzásellenes videókat Te meddig akarsz élni? címmel, 2015 őszén mutatták be a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet kampányának részeként. A kisfilmeket azóta már majdnem félmillióan látták. A visszajelzések alapján megérte a befektetett munka, a videók hatására ugyanis több ember döntött a dohányzásmentes élet mellett – erről később még bővebben is mesélek.

A cél az volt, hogy a videók hangulata személyes legyen, ezért hús-vér emberek szerepelnek benne, akik felismerték a lehetőséget, hogy saját tragédiájukon keresztül más emberi sorsokon tudnak változtatni.

„A gyártási folyamat során több intézményből kaptunk segítséget orvosoktól, professzoroktól, hogy összekössenek minket azokkal a betegekkel, akik beszélgetnének egy ilyen témáról velük. Elkezdtünk találkozni betegekkel.

Volt, aki nyitott volt felénk és volt, aki nem, nehéz egy ilyen betegségről kamerák előtt beszélni. Olyan embereket szerettünk volna bemutatni, akik megtapasztalták a dohányzásnak valamilyen súlyos következményét a saját bőrükön” – mondta Marci, aki már 6 éve, hogy létrehozott egy saját csapatot, az Y Media Teamet az egyetemi évek alatt. Azóta megbízásszerűen gyártanak filmes tartalmakat, videoklipeket, reklámfilmeket, dokumentumfilmeket – ezek közül kettőt itt, a VOUS-n is láthattatok már. Ehhez a csapathoz csatlakozott később Ádám is.

„Ebben a csapatban jelenleg 5-10 fő van, de az adott projekttől függ, hányan dolgozunk egy aktuális munkán. Ezeket a kampányanyagokat egy kis stábbal forgattuk és ez koncepció is volt, mert nagyon kényes, személyes témákat boncolgattunk. Ez eleve megkívánta azt, hogy ne rohanjuk le az alanyt egy harmincfős stábbal, hanem csak 3-4 fő legyen jelen a rendezővel, operatőrrel, világosítóval és a sminkessel együtt” folytatta Marci.

Az ilyen, dohányzás elleni kampányok általában a daganatos megbetegedésekre helyezik a hangsúlyt, a fiúk azonban továbbmentek és egy kis utánajárás után úgy döntöttek, hogy a dohányzás miatti végtagvesztést, a gégemetszés eredményét és a CODP betegséget (krónikus obstruktív tüdőbetegség – a szerk.) fogják felhasználni a videókban. Marci elmondta, próbáltak kiválasztani olyan súlyos betegségeket, amelyek a dohányzás következtében a legtipikusabban alakulhatnak ki.

Forrás:
Molnár Anikó

Fontosnak tartották azt is, hogy ne vigyék túlzásba a sokkolást, hiszen ez a filmes eszköz egy bizonyos ponton túl már nem hat a nézőkre. Ádám így fogalmazott: „Az interjú személyesebb részletei nem kerültek bele az anyagba, ezek hatványozták az egyén tragédiáját. Például az amputált lábú alany húsz percet tudott egy helyben ülni, utána le kellett feküdnie.

Maga a tudat is borzasztó volt, hogy csak ennyit tud ülni, és a frissen amputált lába miatt még így is nagy fájdalmai voltak. Ezt nem akartuk elmondani. Az úr, akin gégemetszést hajtottak végre, ismert olyan beteget, aki a műtét után a résen keresztül cigarettázott. Ez már tipikusan olyan pont volt, ami elvitte volna a filmeket a szenzációhajhászás felé.”

A kampány célja természetesen az volt, hogy a dohányzók ráébredjenek arra, mi történhet velük, ha tovább folytatják a cigizést. Marci úgy gondolja, hogy „a cigizésnek létezik vonzó oldala, amit kár lenne letagadni.

Szerintem minden olyan kampány, ami ezt próbálja elfedni, vagy mellékesen kezelni, eleve hamis.

Nem véletlenül dohányoznak az emberek. A videókból elég sok minden kiderül a dohányzás vonzó oldaláról. Ennek a vonzó oldalnak a bemutatása volt a hook, vagyis az az elem, ami berántja a nézőt és kíváncsivá teszi. Mivel ők is ugyanazt szeretik a dohányzásban, mint amit a szereplők elmondanak, ezért jobban tudnak azonosulni velük és sokkal elrettentőbb a negatív hatás bemutatása” tette hozzá Ádám.

Forrás:
Molnár Anikó

Az üzenet vitathatatlanul célba ért. Még csak a gyártási fázisban jártak, amikor ismerőseik az utolsó cigit nyomták el. Marci elmesélte, hogy a forgatócsoportban volt egy srác, aki dohányzott, de amikor megmutatták neki a nyers anyagot, azt mondta, nem fog rágyújtani többet. Ádám pedig még a munkafolyamatok alatt küldött részleteket a dohányzó ismerőseinek, akik a látottak hatására szívták el az utolsó szál cigit.

A fiúkra is nagy hatással volt a projekt, Ádám elmesélte, neki mi volt a legnehezebb: „Számomra a betegekkel való találkozás volt nyomasztó, lelkileg megviselt. Amikor beszélgettünk velük és valamennyire betekintést nyerhettünk az életükbe, hogy valójában nincsen remény és már a családtagjaikat is nagyon ritkán látják, az megviselt.”

Marci pedig azt árulta el, hogyan viszonyultak a szereplőkhöz, annak ellenére, hogy őt is megérintette az emberek sorsa: „Én tartottam a szereplőkkel a kapcsolatot a kezdetektől, és mindvégig figyeltünk arra, hogy hétköznapi emberként kezeljük őket, tudatosan. Szerintem ez is segített nekik abban, hogy közvetlenül tudtak beszélni a kamera előtt és nem ment át az egész egy egymás vállán síró sztorizásba.”

Forrás:
Molnár Anikó

A szereplők sem sajnáltatták magukat egy percig sem, kifejezetten élvezték a forgatásokat. Az a szereplő, akin gégemetszést hajtottak végre, elárulta a fiúknak, hogy kisebb orvosi csodaként megtanult a speciális mikrofon nélkül beszélni.

Aki pedig most kóstolgatja a dohány ízét, vagy partidohányos, annak Marci ezt tanácsolta nem kevés iróniával a hangjában:

Nyugodtan cigizzen, aztán esetleg nézze meg a videókat… hátha tudatosul benne, mi a dolog vége.

Ajánlott cikkek