Egyéb kategória

Dárdai Pál: „Ha nem töltene fel a családom minden nap, hamar kiégnék”

Egy sikeres edző, egy szerető férj és egy büszke családapa. Nem a három királyfi modernizált változata következik, és nem is kell az Óperenciás tengeren túlra mennünk, mindössze a 900 km-re és 10 órányi autóútra található Berlinbe. A német főváros magyar királya, Dárdai Pál mesélt nekünk első könyvéről.
vous - 2016.05.26.
Dárdai Pál: „Ha nem töltene fel a családom minden nap, hamar kiégnék”

Lassan egy éve már, hogy attól volt hangos a hazai sajtó, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb – és minden bizonnyal a legkedveltebb – magyar szövetségi kapitánya, Dárdai Pál búcsút int honfitársainak. Német csapatának vezetősége ugyanis nem engedte, hogy nálunk továbbra is szakvezetői pozícióban maradjon. Ha máshonnan nem is, talán innen sokan ismeritek. Ki elítélte, ki siratta, de a Dárdai név mindenkinek jelentett akkor valamit.

Szerdán azonban Dárdai egy kis időre hazatért. Azért utazott ugyanis Budapestre, hogy dedikálja első önéletrajzi kötetét. Érdemes tudni, nem egyik napról a másikra találta ki, hogy ő is tollba mondja élete eddigi esztendőit. Hosszú ideje bombázták már különböző megkeresésekkel, de pár éve még úgy érezte, nem tett le eleget az asztalra ahhoz, hogy könyvet érdemeljen. És tessék, micsoda remek időzítés. Nyakunkon az Eb, és manapság olyan jelzővel illetik a trénert, mint „a nagybetűs Kapitány”, sőt hétfő óta már egy szavazás alapján a német első osztályú labdarúgó-bajnokság legjobb edzőjének is mondhatja magát. Sem mi, sem pedig ő nem tért haza üres kézzel az eseményről, hiszen a Magyar Aranylabda Év edzőjének járó díjával jutalmazták.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Ám lányok, össze kell, hogy törjem a szíveteket, a sármos mester pont pár napja ünnepelte 18. házassági évfordulóját a feleségével, Mónikával. Szerelmük ékes bizonyítéka a három fiuk, Palkó, Marci és Bence. A srácok gyakran tartanak a kertjükben házifoci-bajnokságot, melyhez az anyuka is számtalanszor csatlakozik. Így adódott a kérdés, hogyhogy nincs női utánpótlás is a csapatban? Dárdai kibújt a válasz alól, és annyit felelt, ennyi gyerek bőven elég Mónikának.

A könyv csak a fociról fog szólni?

A szerkesztőség egyik (férfi) tagjától nemrég azt hallottam, hogy a gyengébbik nemet hidegen hagyja a sport – és ez alatt nem a testedzésre gondolt. A magam részéről cáfolom ezt a kijelentést, de ugyanakkor elismerem, hogy már most megannyi nő retteg a nyári labdarúgó-Európa-bajnokságtól. Akkor mégis miért ajánlom pont nektek, nőknek a sportedző művét?

Köztudottan imádjuk a love storykat, a megkönnyezhető pillanatokat, és ez úgy tűnik, mind ott rejtőzik abban a 300 oldalban. A könyvbemutatón is kiderült Pál szavaiból (és szemeiből), hogy a család számára szent és sérthetetlen. Ragaszkodik azokhoz az értékekhez, melyeket a szüleitől kapott, és úgy érzi, már rég kiégett volna, ha a családja nem töltené fel állandóan. Elmondta, hogy jöhet bármilyen bőkezű ajánlat, akármilyen szupercsapattól, a jelenlegi berlini fészkükből egy tapodtat sem mozdulnak. Maximum, amikor felnőttek a gyerekek. Persze előfordulhat, hogy az utolsó szót majd akkor is Mónika mondja ki, hiszen a kéziratok sem indulhattak el a nyomda felé, míg ő nem hagyta azokat jóvá.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Egy könyv és egy sikeres szezon után pedig most jön a megérdemelt lazítás számára. Pár év után ez lesz az első olyan nyara az exkapitánynak, hogy pihenésre is jut ideje. Tavaly és azelőtt 4, illetve 10 napot kapott csak erre, az idén viszont kevésbé feszített ez az időszak számára, hiszen a német klubszezon csak szeptembertől folytatódik. A következő héten a Balatonnál találkozhattok vele, majd átruccan a franciákhoz, ahonnan élőben szakkommentátorkodik nekünk a magyar fiúk három legfontosabb meccse alatt.

További exkluzív információk a vezetőedzőről itt !

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.