Amikor a mobilok még tényleg csak mobilok voltak, nem lehetett a várakozás kínzó óráiban mást tenni, mint dobolni a térdünkön, alaposan szemügyre venni a többi sorstársat vagy felszínes csevegésbe elegyedni valakivel. Egyetlen pozitív hely volt számomra, ahol mindig szívesen várakoztam: a reptér.
Féltem, megöregszem, mire a végére érek
Már többször meséltem, hogy a húszas éveim elején évekig modellként jártam a világot. Rengeteget utaztam, így nagyon sok időt töltöttem reptereken. Volt, ahol csak átszálltam rohanva, futva, ritkán komótosan, de akadt olyan hely is, ahol órákat töltöttem csak várakozással. Ilyen volt például Moszkva, ahol egy egész délelőtt üldögéltem a földön, mert egyszerűen nem volt elég szabad szék, vagy München, ahol kellemeset aludtam éjjel egy pihenőszobában, amíg odakint tombolt a hóvihar. Szöulban vízesés fogadja az érkezőket a reptéren, Casablancában pedig egy sofőr, aki rosszul írta le a nevemet a táblájára, így pedig kicsit nehéz volt az egymásra találás. Voltam egészen picike reptéren és olyan nagyban is bolyongtam már, ahol féltem, megöregszem, mire a végére érek.
Reptéren unatkozni? Soha!
Akárhogy is volt, egy valamit sosem hagytam ki: a vásárlást. Néha csak egy csokit, olykor kiegészítőket, vagy szuveníreket, legtöbbször pedig kozmetikumokat szereztem be. A Charles De Gaulle volt mindig is a kedvencem, nemrég jártam ott jó pár év után először és örömmel tapasztaltam,hogy még szebb, elegánsabb lett, abszolút utasbarát, ingyen wifi mindenütt, gyorsan lehet közlekedni, és a vásárlás? Egyik világmárka után jön a másik: Chanel, Dior, Hermés, Burberry, Prada és sorolhatnám még órákig a legnevesebb tervezők üzleteit. Imádtam nézelődni! Az üzletekbe ugyan sosem mentem be, mert nyilvánvalóan a legkisebb valamit sem tudtam volna megvenni, de a kirakatból szerettem nézegetni azokat az embereket, akik éppen vásároltak valami szépet.
A duty free boltokat viszont nekem találták ki! Ott aztán mindig találtam valami ínyemre valót: parfümök, krémek, sminkek hosszú sora várta, hogy megnézegessem, megszaglásszam, kipróbáljam őket. Persze, hogy nem unatkoztam soha egyetlen reptéren sem, hogy is lehetett volna?
Az egész olyan izgalmas! Szerettem nézegetni, hogy ki mit visel, mit olvasnak, tippelgettem, honnan jöhettek és hová tarthatnak. Rengeteget tanultam a divatról, kultúráról, emberi természetről pusztán azzal, hogy figyeltem.
Lehettem akár egyszál magam is, akkor is körülvett az egész világ a maga sok színével és különbözőségével.
Nem mondom, manapság tényleg sokat segít egy okostelefon, megkönnyíti a várakozást az unalmas, ingerszegény helyeken, de a reptér nem az. Ott érdemes nézelődni, mert sosem tudhatjátok, hogy épp ki vagy mi lesz rátok hatással. Tudjátok, mit mondanak a bölcsek: nem a cél a fontos, hanem az út maga.
Utazás előtt álltok? Nyerjetek egy szuper ajándékot!
Ha Nórához hasonlóan ti is imádtok utazni, sőt, akár most is épp a nyári utatokat tervezitek, látogassátok meg a Hogyan legyek jó nő? oldalát, ahol egy szuper ajándékot nyerhettek, ami bármilyen úton jól jöhet majd.
PROMOCIÓ