Nemrégiben írtunk nektek a „Mennyit érsz?” kampány interaktív, ingyenes kiállításáról, melyben mindannyiótokat arra biztattunk, hogy merjetek szembenézni a valósággal. Nos, kijelenthetem, hogy én szembenéztem vele és bizony, egy jó darabig nem is tértem magamhoz.
„A modern kori rabszolgaság áldozatai” – ezzel a kifejezéssel illethetjük azokat az embereket, akik bármilyen erőszakos, bántó vagy kiszolgáltatott cselekedetnek estek valaha is az áldozatává. Sajnálatos módon nap mint nap derül fény olyan történetekre, bűncselekményekre, melyeket egyszerűen fel sem foghatunk, sőt el sem hihetünk, hogy ilyenek megtörténhetnek. Lehet szó gyerekekről, fiatal lányokról, felnőttekről ez a kiállítás bebizonyítja, hogy senki sem tehet arról, ami vele történt és nekünk inkább mellettük kellene állni, mint ítélkezni felettük.
A kiállítás tulajdonképpen négy témára helyezte a hangsúlyt a kiállítóterek kialakításánál. Az első helyszín az úgynevezett információs tér. A kiállítás alkotói itt voltaképpen képek segítségével teremtik meg számunkra azt a valóságot, ami a mindennapokban is körülvesz minket, mégsem veszünk tudomást róla. A fotókon bántalmazott gyerekeket és nőket jelenítenek meg, melyek átadják a látogatónak mindazt, amit éreznek: a csapdába esést és a tehetetlenséget. Bennem olyan mély benyomást keltettek, hogy én magam is átéreztem a képeken szereplő nők félelmét és szorongását.
Innen vezet az első útvonal a fogság felé. Az épület pincéje szolgáltatja a helyszínt (minden elismerésem annak a kreativitásáért, aki kitalálta a párhuzamot a pince és a fogság között), nem is kell mondanom, tiszta libabőr voltam végig, amíg lent voltam. Kisfilmek mesélik el, milyen nehéz vagy megoldhatatlan feladat megszöknie egy olyan embernek, aki rossz családi körülmények vagy akár a prostitúció kilátástalanságában éli mindennapjait.
A második út a rabság szobájába vezet. A vörösen izzó fények hűen visszaadják a híres Vörös-negyed hangulatát, számomra sokkoló volt a tudat, hogy éppen egy kuplerájban állok, még ha nem is egy igaziban. A teremben olyan történeteket hallhatunk prostituáltakról, melyek egytől egyig bizonyítják, hogy a jóhiszemű lányok milyen könnyedén találhatják magukat menthetetlen helyzetekben. Egy lány se vállalja önként a prostitúciót, általában zsarolással, bántalmazással vagy lelki terrorral veszik rá őket, hogy idegen férfiaknak adják el a testüket. Szeretnének elmenekülni kilátástalannak tűnő helyzetükből, és megpróbálnak hinni benne, hogy van remény a szabadságra.
Az utolsó szakaszban pedig a szabadságé a főszerep. A teremben elsősorban olyan szexuális kihasználás áldozataivá vált nőknek és gyerekeknek a rajzait illetve alkotásait láthatjuk, amelyeken keresztül kifejezik félelmüket, fogságukat, reményüket és szabadságvágyukat a látogatók számára. Megdöbbentőek voltak számomra a gyerekek rajzai, szörnyű belegondolni, hogy miken mentek keresztül.
Összességében a kiállítás mondanivalója és célja:
Ne legyen többé emberkereskedelem! Egy igazi férfi nem vesz nőt!