Soha nem árasztott el minket annyi információ, mint napjainkban. Egyszerre két hírszájt cikkeit olvasom, e-mailekre válaszolok, vázlatot írok egy cikkhez és ellenőrzöm a banki egyenlegemet, közben a telefonra nézve látom, hogy volt egy nem fogadott hívásom. Sokaknak ismerős lehet a helyzet, és nemcsak a mindennap feldolgozandó információ töménytelen mennyisége köt össze minket, hanem az is, hogy az agyunk feldolgozási kapacitása véges. Nem tudunk a végtelenségig tíz felé figyelni, és nem tudunk az emlékezetünkben rögzíteni minden egyes történést.
Szerencsére az elménk képes arra, hogy tehermentesítse magát. Erre valók a sémák, azok a mentális „dobozok”, amelyekbe egy-egy adott dologgal kapcsolatban bepakoljuk ismereteinket. Ahogy egyre többet tanulunk és tapasztalunk a világból, úgy bővül a fejünkben lévő katalógusrendszer, egyre kevésbé lesz szükségünk arra, hogy minden egyes személyt, tárgyat vagy helyzetet a legkomplexebb elemzésnek vessünk alá.
Idővel agyunk új inger esetén is automatikusan a felhalmozott ismeretanyag megfelelő dobozából nyeri ki a szükséges tudást. Általános képünk lesz arról, milyen tulajdonságai vannak egy orvosnak, hogyan viselkedik egy focihuligán vagy mit értünk skandináv vonások alatt.
A multitasking kamu!
Nők vagytok – női aggyal –, köztudottan ügyesebben menedzseltek egyszerre több dolgot, mint a férfiak, hát persze hogy nemcsak a főnökötök, de ti is elvárjátok magatoktól, hogy a lehető legproduktívabban végezzétek a munkátokat! Akkor most jöjjön a meglepetés: a multitasking nem létezik! – írja a VOUS szerzője, Michaletzky Luca, akinek cikkét IDE kattintva olvashatjátok.
Nemcsak személyekre és tárgyakra, hanem tipikus, gyakran előforduló szituációkra vonatkozóan is kialakítunk egy elvont képet az elménkben – ezek a forgatókönyvek. Nagyjából tudjuk, hogyan zajlik egy vacsora egy étteremben, mi történik egy fogorvosi ellenőrzés során, a házibulikon pedig számítunk arra, hogy egy idő után mindenki a konyhában zsúfolódik össze.
A sémák leegyszerűsítik az információáradatot, így segítve a gyors és hatékony adatfeldolgozást, több kapacitásunk marad tehát másra. Ugyanakkor éppen az általánosító jelleg tehet arról, hogy a gyorsaság a pontosság rovására megy, és gyakran elnagyolt, torz mentális kép születik a fejünkben valamiről – például egy társadalmi csoport tagjairól.
Sztereotípiákról beszélünk, amikor személyekről alkotunk elképzeléseket az alapján, milyen csoportba tartoznak. Más-más tulajdonságokkal ruházzuk fel a zsidókat, a buddhistákat, a börtönviselteket és zöld aktivistákat, a kockákat vagy a rendőröket, noha nem minden esetben helytállóak ezen vélekedéseink.
„Mindjárt hányok tőled”
„Három ember él tetovált szemgolyóval Magyarországon. Csirmaz Péter az egyik. 25 évesen több életveszélyes testmódosításon van túl. Első piercingjét 15 évesen csináltatta. Nem szoktam ismeretlenül ítélkezni mások felett, de a Petivel való találkozástól, bevallom, tartottam egy kicsit” – írta korábbi cikkében a VOUS fotósa, Zsófi.
A teljes interjút és a képeket ide kattintva nézhetitek meg.
Miért jó ez nekünk mégis?
Noha a sztereotipizálás gyakran vezet torz képhez az emberekről, nem véletlenül alakult ki ez a folyamat. A gyors információfeldolgozáson túl évezredeken keresztül olyan előnyökkel járt, amelyek kritikusak voltak a túlélés és a beilleszkedés területén. A különböző csoportokról létrejött tudás segített gyorsan azonosítani a csoportközi viszonyokat és eligazodni azokban, ráadásul megkönnyítette a csoporton belüli kommunikációt és erősítette a valahová tartozás érzését.
Barát vagy ellenség? Nálam magasabban vagy alacsonyabban álló személy? Megvédenek ezek az emberek vagy éppen az életemre törnek? Hasonló kérdések mentén működünk a 21. században is, hiszen a valahová tartozás és a biztonság ma is létező igények, amelyek tükrében pszichológiailag érthető reakció, ha valaki inkább tartja a távolságot a kopasz pitbullos fickótól – aki amúgy simán lehet önkéntes véradó, lelkes pacifista Jung-olvasó.
Noha a sztereotípia szó szerinti fordításban szilárd sablont jelent, mivel sokáig egy nyomdaipari sokszorosító eljárásra vonatkozott, a sztereotípiák képzése a szociálpszichológia mai felfogása szerint jóval rugalmasabb értelmezési folyamat, mint hinnénk.
Szükségleteink és motivációink éppúgy befolyásolják, mint aktuális hangulatunk. Ha az orrunk előtt vágnak be elénk autóval, dühösen hajlamosabbak vagyunk arrogáns izomagynak látni az illetőt, mint azon tanakodni, hogy talán komoly orvosi vizsgálatra siet.
A pszichológiai kutatások azonban azt is igazolták, hogy a sztereotípiák tudatos odafigyeléssel formálhatóak, így van remény arra, hogy kimásszatok a skatulyákból.
