Rendetlen lánynak lenni egy különleges életmód, így kell őket elfogadni. Jelentős változásnak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy megváltozzanak. Gyakran csak azok érthetik meg ezt a jelenséget, akik hozzájuk hasonlóan „szeretik” a kupit. De egyébként is, hogyan szól a mondás? A zseni átlátja a káoszt? Ha a következő tények rátok is igazak, akkor egész biztosan ti sem vagytok rendmániások.
Étkezés
Annyira, de annyira keményen próbálkoztok minden alkalommal szépen enni. De amint végeztetek, és körülnéztek magatok mellett, mindent beterít a morzsa. Felporszívózni? Ugyan már, kinek van arra ideje?
Kulcsok
Táska mélyén, cipősszekrényen, és még ezer különböző helyen, de sosem tudjátok, hogy épp hol hagytátok. Jó tanács: szerezzetek be egy falra szerelhető mágnest, és egyből hagyjátok ott a kulcsokat, amint hazaértetek.
Távirányító
Akárcsak a kulcsokat, ezt is lehetetlen feladat megtalálni, ha egyszerre több kapcsolótok van, külön a tévéhez, külön a set-top boxhoz, az már maga a katasztrófa.
Ruhakupacok
Ha mások belépnek (be mernek lépni) a szobátokba, leesik az álluk, és jön is a szokásos kérdés: te hogy találsz meg itt bármit is? Ugyan már, ti pontosan tudjátok, mi hol rejtőzik.
Gardrób
Akárcsak a padlón, itt is feltúrt ruhák mindenhol, semmi nincs a helyén. A bugyisdobozban a zokni, a melltartók helyén a harisnyák.
Asztal
A helyzet ugyanaz, mint a földön és a szekrényben, minden egymás hegyén-hátán.
Takarítószolgálat
Az egyik leggyakrabban előforduló szó a fejetekben: a bejárónő. Hatalmas terhet venne le a vállatokról, ugyanakkor hatalmas összeget ki a pénztárcátokból. Nos, valamit valamiért.
Vasalás
Kizárt, hogy előszedjétek a vasalót vagy a deszkát, már ha van egyáltalán. Egyébként is, hova állítanátok fel? Két ruhatoronyra? Inkább vesztek olyan ruhákat, amelyek gyűrődésmentes anyagból készülnek.
Rátok hány pont igaz ezekből?