Egyéb kategória

Ismerjétek meg Nelsont: a süni, akinek nincsenek tüskéi

A sünik nagyon cuki, nagyon aranyos és nagyon szúrós állatok, de Nelsonnál nem éppen ez a helyzet. Legalábbis ami a mondat utolsó részét illeti, ez a kisállat ugyanis teljesen „pucér”, a tüskék nélkül pedig szinte rá sem lehet ismerni.

vous - 2016.10.21.
Ismerjétek meg Nelsont: a süni, akinek nincsenek tüskéi

Egy átlagos süni hátán nagyjából 500 tüske található, ami köztudottan nagyon fontos, már ha szeretnék megvédeni magukat a veszélyektől, és melegen akarják tartani magukat télen. Ez az oka annak, hogy Nelson, a tüsimentes sündisznó nem élhet a vadonban társaival; ő ugyanis egy genetikai rendellenesség miatt elvesztette a szúrós kiegészítőket.

Objektum doboz

A kopasz sünit folyamatos kezeléssel tartják életben, ami magába foglalja például azt is, hogy babaolajjal masszírozzák nap mint nap. Az állatmentő központ dolgozói azt remélik, Nelson idővel visszanöveszti majd a tüskéit, de ha mégsem alakulna így, ők bármeddig gondját viselik. Nem ő itt egyébként az első süni, aki ilyen problémákkal küzd, 2010-ben például Betty is tüskék nélkül érkezett a központba, mára pedig már a súlyának hatszorosát is felszedte magára.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek