Egyéb kategória

Barnával sminkelni unalmas? Gyönyörű fotók, amik bizonyítják az ellenkezőjét

A földszíneket hajlamosak vagyunk unalmasnak tartani, hiszen közel vannak a természetes színeinkhez, azt gondolhatjuk, nem élénkítenek. Pedig megvan a bennük rejlő lehetőség – igaz, másként, mint gondolnánk.

vous - 2016.04.22.
Barnával sminkelni unalmas? Gyönyörű fotók, amik bizonyítják az ellenkezőjét

A barna valóban nem egy izgalmas szín, nem is ezt várjuk tőle. Úgy működik a sminkben, mint egy szép háttér, kiemeli a szemünk színét, szem- és arcformánkat, és karaktert ad. Biztonságot sugároz, mi pedig biztonsággal nyúlunk hozzá, kevés a hibázási lehetőség. A barnák között is van hideg és meleg árnyalat, amit akár keverhetünk is egymással. Kombinálhatjuk a többi színnel, és remek kiegészítő, satírozó szín, főleg a semleges árnyalatai.

Van egy kedvenc színünk a sminkes kolléganőkkel, melynek a fantázianeve wedge, garantálom, hogy imádni fogjátok! A mélyítővonalban szépen lehet vele dolgozni, a szem alatt kellemes árnyékot lehet vele alkotni, a kontúrok szélét elsimítani, segít a sminket a bőr tónusával harmóniába hozni, akár önmagában a mozgó szemhéjon is jól mutat. Ha első ránézésre nem estek szerelembe vele, nem baj, később jön majd az érzés!

Amire szükségetek lesz:

Forrás:
Molnár Anikó

Így készítsétek el a sminket!

Forrás:
Molnár Anikó

A „legbiztonságosabb” szín

Az a jó a barna színekkel, hogy pontos munkát annyira igényel, amennyire megengedi a lazaságot, elnagyoltságot is. Nem baj, ha túlfut egy kicsit a szín a megszokottnál, nem lesz sok. Sőt, bátran elrugaszkodhatunk a pillatövektől, érdemes nagyobb ívben sminkelni vele, így fogja igazán kiemelni a tekintetünket. Az orcákra egy barackos bronzszínt raktunk, megidézve a nyarat, az ajkakra pedig egy rózsaszínben irizáló, gyönyörű karamellbarna rúzst. Nem csak biztonságot sugároz, valóban biztonságos: a nők ehhez a színhez nyúlnak a legbátrabban, kevés a hibázási lehetőség, és általában még a saját árnyalataikat is könnyedén megtalálják.

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.