Egyéb kategória

Kulka János családja közleményt adott ki a művész állapotáról

Kulka Jánost kedd este mentő szállította a kórházba, családja most közleményt adott ki állapotáról.
vous - 2016.04.13.
Kulka János családja közleményt adott ki a művész állapotáról

Kulka Jánost kedden este vitték kórházba, a színművész állapotáról a Katona József Színház közleményben nem tudott részletes információt adni. Annyit tudni, hogy életmentő műtétet hajtottak rajta végre. Családja most közleményt adott ki:

„János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Reggel óta folyamatosan érkeznek az aggódó, törődő megkeresések – barátoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől –, melyek rengeteget jelentenek Jánosnak és nekünk is. Ezeket szeretnénk megköszönni.

Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy János a gyógyulására tudjon koncentrálni, mi pedig támogatni tudjuk őt ebben. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, segítse Jánost és minket azzal, hogy időt ad nekünk erre, mi pedig a későbbiekben tájékoztatást adunk állapotának alakulásáról” – írja a Bors.

UPDATE:

Közben kiderült, hogy a művész túl van az életveszélyen, sőt, kiderült az is, miért szállították kórházba. Ide kattintva megtudhatjátok a részleteket!

Friss információ:

A Bors úgy tudja, Kulka János szerda este magához tért. A szakemberek szerint a felépülésével kapcsolatban korai lenne bármit is mondani, az elkövetkezendő napokban derül ki, hogy számolni kell-e bármilyen tartós károsodással.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.