Egyéb kategória

„Akkor sem fogok éhen halni, annál okosabb vagyok” – Felnőtté válásom újabb állomása érkezett el

Arra, hogy milyen baromi jó dolgunk volt otthon, akkor jövünk rá, amikor már elköltöztünk. Sajnos a ruhám a szennyesben marad miután beledobtam, nincs kismanó, aki kimossa, kiteregesse, és szépen összehajtogatva visszategye a szekrényembe.
vous - 2016.04.09.
„Akkor sem fogok éhen halni, annál okosabb vagyok” – Felnőtté válásom újabb állomása érkezett el

A mosogatnivaló is addig szagosodik a konyhában, míg rá nem veszem magam a feladatra. És ugyanez vonatkozik az ebédemre is, ami nem készül el magától és hiába gondoljuk úgy, hogy ez nem lehet probléma, nem lehet csak gyorskaján élni, nem lehet mindig ebédet rendelni vagy beülni egy pöpec étterembe. Főzni kell. Ehhez azonban hosszú út vezet, amin sok odaégett lábas és kidobott kaja kísér.

Mindenki tud főzni, nem?

Mert ez a főzés dolog ránézésre annyira borzalmasan egyszerűnek tűnik, amikor más csinálja. Igen ám, de amikor én állok a konyhában fakanállal a kezemben, hát az elsőre inkább rémisztő helyzet, mint ígéretes.

Kezdjük ott, hogy az én sütőmben nincs előre kivajazott tepsi és a hűtőmben is csak akkor van valami, ha előtte otthagyok egy kisebb vagyont egy boltban.

Mert ugye a főzés ott kezdődik, hogy miből. Mi van otthon? Aztán a mit kérdés kerül terítékre, és ez még közel sem az ebéd.

Be kell vallanom, amikor először maradtam egyedül a konyhában, hirtelen azt se tudtam, hova nyúljak. Aztán fogtam a mobilom és rendeltem egy pizzát. Első nekifutásra mindenki így kezdi? Így hát!

Persze anya eleinte csomagol, hiszen tudja, hogy ő főz a legjobban a világon, de aztán azt mondjuk neki, hogy megoldjuk a dolgot, és titokban csak rendelünk, rendelünk és rendelünk. Annyira kézenfekvő, hiszen változatos a kínálat, melegen, frissen házhoz hozzák a kaját és nekünk csak egy dolgunk marad, betolni! Még mosogatni se kell.

Egy átláthatatlan dzsungel a konyha

Ez a fantasztikus álom nem tart sokáig, mert megdöbbenésünkre az ilyen étkezési szokások mellett hamar kiürül a pénztárcánk és akkor jön a nagy AHA. Az „Áh, inkább főzök valamit” vakmerő gondolata. És itt meg is áll a tudomány. Mit főzzek? Hol vásároljak? És ha elrontom? (Mindenki elrontja eleinte, naná!)

Mivel eddig elkerültük a konyhát, ez a kezdő szint. Aztán bemerészkedünk. Olyan, mint egy fűszerillatú dzsungel, ahol majd nekünk kell levadászni a kaját, vagyis összeütni. De hol is kezdjük?

Végy egy fej salátát

Forrás:
iStock, Pexels

A Cookta.hu főszerkesztője, Zimre Krisztina szerint az a legfontosabb, hogy „játékként, kreatív feladatként fogjuk fel a főzést. Ahhoz, hogy már az elején is sikerélményünk legyen, pacalpöri helyett egyszerű ételekkel kell kezdeni. Például serpenyőben grillezett hússal, fóliába csomagolt, sütőben sült hallal vagy tepsis zöldségekkel. Hiszen ezeket csak össze kell vagdosni – a késhasználat már biztosan megy –, kis sóval, olajjal megsütni és tá-dám.” Mehet a kép az Instára legalább egy #mutimiteszel hashtaggel.

Egy kis fokhagymás tejföllel vagy kapros joghurttal ezek rém egyszerű, ugyanakkor egészséges ételek. És abszolút nem drágák. Kezdőknek remek lehet mindenféle saláta. Érdemes szezonális alapanyagokból kotyvasztani, mert ezek frissek, olcsóbbak és nem utaznak ide a világ másik feléről.

Krisztinának teljesen igaz van. És miután olyan szerencsés vagyok, hogy ugyan „elengedtem” anyu kezét, de a gasztronómiában jártas kolléganő segít a konyhai trükkök területén – elengedhetem a görcsöket is.

Nos, bemerészkedtem a konyhába és mivel nem rettegtem attól, hogy elrontom és ki fog nevetni a barátom az ügyetlenkedésem miatt, a kaja finom lett. Király lett a krumplipüré. Igenis király! De mit főzzek, ha nem ezt?

„A másik vonal a tészta, ami szintén gyors, olcsó és mindenki szereti. A szószoknál pedig nem kell bonyolult dolgokra gondolni. 2-3-4 öntettel végtelen a variációs lehetőség” – súgott megint Kriszta.

Szerinte menjünk piacra. Igen, azt gondolná az ember, hogy ez gáz dolog. Olyan régimódinak tűnik a gondolat, mert a nagyik járnak banyatankkal piacra, de ez nem igaz! Ma már minden reggel bemegyek és ha látok valami vonzót, nem tudok ellenállni. Mert gyönyörű zöldségek vannak ott, a gyümölcsökről meg ne is beszéljünk. Friss, olcsó, mi kell még?!

Például szárazáru meg tejtermék, meg hús – ha gasztropróbálkozásaink során, ijedtünkben nem váltunk vegává.

Tervezés, vásárlás felnőtt módra

A lényeg, hogy a piac mellett nem ússzuk meg a havonta vagy kéthetente esedékes nagybevásárlást. Mert érdemes előre gondolkodni és így feltölteni a kamránkat, mint naponta szaladgálni a sarki kisboltba tejfölért, háromszor annyiért, mint amennyibe kerülne. A nagybevásárlással időt, energiát és pénzt takarítunk meg, amit ha mégsincs kedvünk főzni, elverhetünk pizzára. Mindenképp megéri, na!

Lista, lista, lista…

Én összedobtam magamnak egy alap bevásárlólistát, ami nekem bevált. Természetesen mindenki úgy egészíti ki, ahogy ízlése, igénye diktálja.

  • 2-3 fajta tészta
  • rizs
  • tojás
  • konzerváru – májkrém, szószok, pürék
  • csirkemell
  • kukorica
  • paradicsomszósz
  • sajtok
  • tejszín
  • tej
  • pesto
  • és rengeteg fűszer

Ne felejtsétek el Kriszta tanácsát: tekintsétek bulinak a főzést. Mert az is. Gasztrobuli, ahova meghívhatjátok a barátokat is, hátha közös erővel, plusz kis infókkal – amit mindenki bedob a közösbe – valami igazán nagyszerűt hozhattok létre. És akkor már szinte mindegy is, hogy MIT főztök.

Ajánlott cikkek