Egyéb kategória

Meghökkentő, mit csinálnak az emberek ezeken a régi fotókon

El tudtok képzelni egy olyan helyet, ahol a gravitáció törvényei nem érvényesülnek, ahol a víz felfelé folyik, ti pedig olyan testhelyzeteket is felvehettek, amikben normális körülmények között orra esnétek? Akár hiszitek, akár nem, létezik két olyan hely, ahol a fizika törvényei csődöt mondanak. Az alábbi képek ezeken a misztikus helyeken készültek!
vous - 2016.04.08.
Meghökkentő, mit csinálnak az emberek ezeken a régi fotókon

Két olyan helyet is felfedeztek már a turisták az Egyesült Államokban, ahol a fizika olyan alapvető törvényei, mint a gravitáció, csődöt mondanak. Az egyik ilyen Kaliforniában, egy Santa Cruz-beli erdőben található, és 1952-ben fedezte fel két egyetemista fiú, akik egy szabadidős faházat szerettek volna építeni a 16-os főút melletti erdőben – írja a Gyártásrend magazin. Nem sokkal később azonban olyan megmagyarázhatatlan erőket véltek felfedezni a területen, amit úgy döntöttek, másoknak is látniuk kell.

Felhagytak tanulmányaikkal és tárlatvezetéseket kezdtek el rendezni a helyszínen – nem sokkal később meg is gazdagodtak belőle. A körülbelül 150 méteres sugarú helyszínen a víz felfelé folyik, a feldobott kavicsok pedig fura pályán ívelve, falevélszerűen esnek vissza a földre. Ők Kozmosz-dombnak nevezték el, azóta Misztikus helynek hívják, és olyan sokan látogatják, hogy egész üzlet épült köré. A hasonló nevű, Wisconsin állambeli Csodahely szintén első számú turistalátványosság volt 1949 és 2006 között, ugyanis a gravitáció itt szintén megbolondult! Nézzétek ezeket a képeket:

Forrás:
www.vintag.es

Forrás:
www.vintag.es

Forrás:
www.vintag.es

Forrás:
www.vintag.es

Forrás:
www.vintag.es

Forrás:
www.vintag.es

Egyébként nem kell elmennünk egészen Amerikáig, hogy megtapasztaljuk a fenti képeken látottakat: Máramaros egyik országútján, Budfalva és Kapinkbánya között szintén ráakadtak a helyiek egy dombra, ahol az autók felfelé gurulnak és a víz felfelé folyik – állítja a Fullánk.

Szerintetek mi történik ezeken a helyeken?

További képeket láthattok még a két helyről itt!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.