Egyéb kategória

Jelek, amikből biztosra vehetitek: már nem érdeklitek a pasit

Úgy érzitek, hogy már csak ti adtok bele apait-anyait a kapcsolatotokba? Lehet, hogy a pasitok már nem annyira van belétek habarodva, mint amennyire ti. Most abban segítünk nektek, hogy felismerjétek azokat a jeleket, amikből kiderül, hogy nem csak paranoiások vagytok, a szerelmetek már valóban túl van rajtatok.
vous - 2016.04.09.
Jelek, amikből  biztosra vehetitek: már nem érdeklitek a pasit

Arról már Anna írt nektek korábban, melyek azok a dolgok, amikkel könnyen kicsinálhatjátok a kapcsolatotokat. Különböző módszereket is felsoroltunk nektek, amik segíthetnek a boldogságotok elérésében. Most a Popsugar segítségével abba próbálok nektek betekintést nyújtani, hogy milyen jelek esetén kezdhettek komolyan aggódni a kapcsolatotokért. Hiszen van az úgy, hogy a pasi nem mindig lelkesedik. De tudnunk kell felismerni azt, ha már tényleg baj van és komolyan el kell beszélgetnünk.

Elvesztette az érdeklődését

Az tény, hogy minden pár keresztülmegy hullámvölgyeken, nem lehet mindig csak szárnyalni. De hangsúlyoznám, hogy nem kell minden esetben pánikolnotok. Helyette csak legyetek óvatosak és fókuszáljatok arra, hogy talán csak egy kis extra törődést, szeretetet vagy izgalmat igényel a párotok. Ám ha ezeket végigpróbáljátok és nincs eredménye, akkor lehet, hogy itt az idő elbúcsúzni egymástól.

Kerül titeket

A szakítás nem könnyű, néhány embernek ezért nagyon nehezére esik elmondani, hogy véget akar vetni az egésznek. Ehelyett inkább megpróbálják kerülni a párjukat, ami valljuk be, nem fair. Ha a pasitok mostanában túl gyakran mondja le a randikat, vagy túl sokszor vált témát komoly beszélgetések közben, lehet, hogy valamit nem tud elmondani nektek. Üljetek le vele és próbáljátok vele beszélni!

Hallgat a jövőtökről

Vannak azok a párok, akik már az eleje óta tervezgetnek a leendő esküvőtől kezdve, a gyerekeken át, a világjáró vakációkig. Aztán a srác hirtelen gondol egyet és nem hajlandó többet ilyenekről hallani sem. Ha eddig vevő volt az ilyen témákra, akkor a hallgatása tényleg némi aggodalomra adhat okot. A jövőről komolyan beszélgetni amúgy is ijesztő, de itt az ideje kérdőre vonni a pasit.

Nem töri magát többé

Forrás:
tinybuddha.com

Egy kapcsolat rengeteg erőkifejtést és odafigyelést igényel. A randik leszervezése, szívességek teljesítése is idetartozik, illetve ha baj van, ott kell lenni a másik mellett. Ha a párotok mindezekkel leállt, érdemes elgondolkodni, hogy miért is történhetett ez. Ha semmilyen ok nem jut eszetekbe, ismét kommunikációra biztatlak titeket. Meg egyébként is.

A barátai lesznek az elsők

Ha azért mondja le egymás után a programjaitokat, hogy inkább a barátaival töltse az időt, akkor megint nincs valami rendben nála. Egyértelmű, hogy a barátokra is kell időt szánni mindkét embernek, de ha folyamatosan lemond titeket a fenti indokkal, az már nem fogadható el. Talán kérdezzetek rá, hogy mi lenne, ha csatlakoznátok hozzá és a haverokhoz: a reakciójából kiderül, hogy tényleg gond van-e.

Régóta nem szeretkeztetek

Nem jó az, ha csak barátivá válik a kapcsolatotok. Ha kihalni látszik az intimitás köztetek, akkor itt az ideje realizálni magatokban: valami nem jó. Próbáljátok visszahozni a szikrát az ő szemében is, illetve ideje némi izgalmat vinni a mindennapjaitokba.

Titkolózik

Forrás:
wanderluxe.theluxenomad.com

Sok filmben láthattuk már: a srác túl gyakran csekkolja a telefonját, hipersebességgel lép ki a Facebook-profiljából, valamint eddig soha nem ismert barátokkal lóg. Itt valami nagyon nem stimmel. Csak remélhetitek, hogy nincs a képben senki más, mint a mozifilmekben.

Szakítással fenyegetőzik

Sosem értettem azokat az embereket, akik ilyenekkel viccelődnek. Ha pedig komolyan is gondolják ezt a fajta fenyegetőzést, akkor még gázosabb a dolog. Már a tréfánál is felmerül a kérdés: mennyire gondolja egyáltalán komolyan a kapcsolatot? Ha pedig tényleg a szakítás lehetőségével tart titeket sakkban: ne hagyjátok magatokat, vészesen itt az ideje megbeszélni a dolgokat!

Sokat vitázik

Minden kapcsolat velejárója a veszekedés, de nem mindegy, milyen szinten. Szerintem lehet úgy élni, hogy inkább megbeszéljük a problémákat, mint hogy állandóan vitázunk. Ha semmilyen logikus indokot nem találtok arra, hogy miért állt már megint le veszekedni veletek, akkor már majdnem biztos, hogy nem érdemes folytatni az egészet.

Inkább egyedül akar lenni

Forrás:
sheknows.com

Elvág maga körül minden lehetséges kommunikációt? Próbáljátok meg szüneteltetni a folyamatos hívogatást, az SMS-ezést, majd várjátok meg, mit reagál arra, ha nem keresitek tovább.

Évezredek óta semmi bók

Ha nem emlékeztek egy szimpla „köszönöm”-re, vagy hogy „te vagy a legjobb/legszebb”, akkor itt az ideje feltenni magatokban a kérdést: megbecsül egyáltalán? Ha egy személy már fél lábbal kint van egy kapcsolatból, akkor nem érdemes várni, hogy dicsérjenek titeket.

Különböző tévhitekről is hallhattatok már Virágtól, amelyek könnyen tönkretehetnek mindent köztetek a párotokkal. Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, hogy a pasitok a fiú, vagy már a férfi kategóriába sorolható, olvassátok el korábbi cikkünket!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.