Egyéb kategória

Megvan a 10 „legelhízottabb” európai ország

Egy tanulmány szerint 2025-re a britek nagyon rossz bőrben lesznek. Szó szerint. Annyira rossz a helyzet ugyanis, hogy addigra Anglia a 10 legelhízottabb ország élén fog állni. Mi szerencsére lemaradtunk a listáról.
vous - 2016.04.02.
Megvan a 10 „legelhízottabb” európai ország

A legújabb kutatások szerint 2025-re Anglia lakosságának 37,7%-a menthetetlenül túlsúlyos lesz. Majid Ezzazi, a kutatás vezetője szerint az elhízás olyan méreteket ölt ekkorra, hogy nem tudják majd sem gyógyszeresen, sem másképpen – mondjuk pár extra kör bringázással – kezelni az érintetteket.

El kell kezdeni globálisan megoldani a kialakult helyzetet. Olcsóbbá kell tenni az egészséges ételeket, és meg kellene adóztatni a cukrot, illetve az egészségtelen élelmiszereket, alapanyagokat

– mondta, és ezzel egyet is értek, néha én is fennakadok azon, hogy az egészséges életmód mennyivel drágább tud lenni, már ha csak abból indulok ki, hogy a fehér cukor mennyivel olcsóbb, mint például az eritrit, amit használok helyette.

Forrás:
pexels

Magyarország szerencsére nincs a 10 legegészségtelenebb ország listáján, amit felállítottak. Íme:

  1. Anglia
  2. Írország
  3. Litvánia
  4. Málta
  5. Ciprus
  6. Spanyolország
  7. Lettország
  8. Görögország
  9. Lengyelország
  10. Franciaország

De ugye nekünk nincs is félnivalónk, hiszen rengetegen olvassátok a még idén cikkeinket az egészséges életmódra váltásról, igyekszünk klassz ötletekkel elhalmozni benneteket, hogy minél fittebbek és boldogabbak legyetek. Apropó, remélem, április végén jöttök a következő Jónő futásra!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.