Egy kicsit úgy szocializálódtunk, hogy a bukás a legnagyobb mumus: ha nem sikerül, amit terveztem, összedől a világ. A valóságban persze ez egy rossz beidegződés, hiszen ha a legnagyobb felfedezőket és tudósokat elbizonytalanította volna a kudarc, valószínűleg ma nemhogy számítógép nem lenne, amin ezeket a sorokat gépelem, hanem még áram sem létezne. A siker nem egyirányú utca, hanem számos kis kanyargós leágazása van, amit néha kudarcként élünk meg, de sokkal barátibb, ha inkább tanulópénzként gondolunk rá.

Ó, bárcsak létezne „önismeret és pozitív énkép” nevű tantárgy az iskolákban, ahogyan van „történelem és állampolgári ismeretek” is! Egyelőre azonban még magunkban kell felépítenünk ezt a képességet. A belső vágyaink mindig utat mutatnak, sejtetik, milyen irányban érdemes elindulni. Már felfedeztem, hogy amikor nagyon vágyom valamire, és nem csak múló szeszélyről vagy pótcselekvésről van szó, akkor előbb-utóbb megtalálom a módját annak, hogy teljesüljön a vágy.

Ernest Hemingway, a nagy író gyakran beszélt arról, hogy az írás – és a többi kreatív szakma – voltaképpen egy mesterség, iparosmunka. Nem érdemes mindig a múzsa csókjára várni, különben sosem végzünk a tennivalókkal. Paulo Coelho még egyszerűbben fogalmaz: ha íróvá akartok válni, három dolgot kell tennetek… írjatok, írjatok és írjatok.

Ne agyaljatok azon, hogy jó-e, amit csináltok (ez egyébként is napról napra változni fog, néha csapnivaló vacaknak, néha pedig zseniálisnak fogjátok tartani a nagy művet), egyszerűen csak kezdjétek el, tegyétek meg az első lépést, dolgozzatok, érezzétek a flow-t, ami ezzel jár.

A fejetekben él egy kép arról, hogy mi az, amit szeretnétek létrehozni, ami természetesen dicséretes dolog: amit el tudunk képzelni, azt jó eséllyel meg is tudjuk valósítani. Gond csak akkor van, ha ez a kép grandiózus, és kételkedtek abban, hogy fel tudtok-e érni hozzá. A dolog pedig sokkal egyszerűbb: ne rögtön a világ meghódításában gondolkozzatok, hanem igyekezzetek lépésenként haladni. A Lennon–McCartney páros sem úgy írta meg első dalait, hogy azok az évszázad legütősebb slágerei lesznek, hanem egyszerűen örültek, hogy megtalálták a húrokat a gitáron…

Forrás:

iStock, Pexels

Eszetekbe jut, hogy jobban teszitek, ha vártok még, képezitek magatokat tovább, erősödtök, aztán majd – ha a körülmények is megfelelőek – hozzáfogtok az alkotáshoz. Megsúgjuk: a körülmények sosem lesznek megfelelőek, a művész sosem fogja (5 percnél hosszabb ideig) tökéletesnek érezni magát, a fejlődésnek mindig lesz tere. Így hát bölcsebb dolog, ha inkább az első, majd a következő lépésre koncentrálunk…

Van, amikor nem csupán arról van szó, hogy nem jön az ihlet, hanem egyszerűen telítődtünk jóval-rosszal, és egy kis visszavonulásra van szükség. Az én módszerem, hogy tartok egy lazulós napot, amikor visszavonulok a világtól, és hétköznapi hiábavalóságokkal töltöm az időt: órákig magazinokat, csajos könyveket olvasok a fürdőkádban, esetleg benevezek egy sorozatmaratonra a kanapén. Így nemcsak kipihenjük magunkat és feltöltődünk, de a kreatív energiáknak is helyet csinálunk.

Einstein szerint egyetlen probléma sem oldható meg azzal az elmével, amellyel létrehoztuk azt, ezért érdemes olykor kilépni a megszokott dobozból, és más szemszögből nézni a dolgokat. Segít, ha direkt olyasmit csinálok, amit eddig nem szoktam: kipróbálok egy új sportot, egyedül megyek vacsorázni egy puccos helyre, szóba elegyedem egy idegennel a vonaton. Minden segít, ami más, mint a megszokott…

Igen, ez itt természetesen az önismereti kérdések körébe tartozik: noha nem érdemes minden esetben a múzsa csókjára várni, ha hosszú időn keresztül nincs ihlet, az nyilván kiégéshez vezethet. Van, akit egy jó könyv, egy film, egy érdekes kerekasztal-beszélgetés, egy rendhagyó kiállítás inspirál, másokat egy vérpezsdítő vita, a mély, lélektől lélekig ható önvallomások. Érdemes listázni, melyek azok az élmények, amelyek után bekapcsol az érzés, hogy „wow, ezt most azonnal meg kell írnom/le kell rajzolnom!”.

Már középiskolás koromban felfedeztem, hogy a jó ötletek mindig akkor jönnek, amikor a lehető legextrémebb élethelyzetben vagyok: az orvosi rendelőben vagy egy brutális belvárosi dugó kellős közepén. (És persze az aduász: a vizsga előtti utolsó, felkészüléssel töltött éjjel mindig különösen erős kreatív szempontból, holott tanulni kéne!)

Előfordult, hogy a korszakalkotó ötletek ilyenkor elhagytak, mielőtt megvalósíthattam volna őket, ezért ma már biztosra megyek: jegyzetelek. Egy-egy idea sokszor hetekkel később valósul csak meg, máskor egészen más irányt vesz, min terveztem, viszont így tuti, hogy nem veszik el a magja.

A humor a teljes igazság, mondja Karinthy Frigyes, és milyen igaza van! Észrevettem már, hogy a legtöbb ember ott fut lyukra – persze én is –, hogy sokszor túl komolyan vesszük magunkat. Néha egyszerűbb, ha röhögünk magunkon, az esendőségeinken… mint például az a rendkívül spirituális barátnőm, aki fogyó hold idején úgy határozott, hogy örökre megszabadul minden kreatív blokkjától. Kiállt az erkélyre, felnézett az égre, és felkiáltott:

„Reggelre eltűnik minden blokkom!” Arra azonban nem számított, hogy mire a nap feljön, nem fogja meglelni az előző napi New Yorker-es és dm-es blokkjait, továbbá a laptopja jótállási jegyét sem.