Sok fiatal vágyálma, hogy szabadúszó legyen. Hiszen ahogy az magában az elnevezésben is szerepel: szabadabb életet jelent a nyolcórás irodai munkánál. Vagy mégsem? Valóban akkor kelsz, amikor akarsz? Tényleg úgy osztod be az idődet, ahogyan csak szeretnéd? Kizárólag olyan feladatokra kell igent mondanod, amik tetszenek? Szabadúszás kontra alkalmazotti lét témában most mindent elárulunk.
Amikor bekerültem az egyetemre, én is arról álmodtam, hogy egy nap majd menő szabadúszó leszek. Aztán a diploma megszerzése előtti pár hónapban eluralkodott rajtam a pánik. Mint sokan mások, a suli mellett én is gyakornok voltam – a gyakornoki helyemet viszont nem sikerült fizető munkára váltanom.
Ami először csak az ember egóját bántja, az később már a létbiztonságát veszélyezteti. Dolgozni kell – hacsak nem nő fán a pénz. Az én esetemben viszont nem nőtt, és fogalmam sem volt, mi lesz velem.
Csak fokozta a bizonytalanságérzetemet, hogy az már a harmadik gyakornoki hely volt, ahol fél évet töltöttem el eredménytelenül. A tudat, hogy az addig biztos kollégiumi szobámat és az egyetemi ösztöndíjamat le kell cserélnem egy saját albérletre és a lakás postaládájába érkező számlákra, megtette a hatását. Állást akartam. Rendszeres fizetéssel. Valami biztosat. Ekkor jöttem rá, hogy nekem nem való a szabadúszó lét: nem bírná a lelkem azt a pszichés terhelést, amit a hosszú távú bizonytalanság jelentene.
Mások viszont el sem tudják képzelni, hogy beüljenek egy irodába, és hétfőtől péntekig minden reggel ugyanazon a beléptetőkapun húzzák le a mágneskártyájukat. Vannak, akik kizárólag szabadúszóként tudják magukat elképzelni. Egy ismerősöm, aki sem a nevét, sem a szakmáját nem szeretné elárulni – nevezzük mostantól Péternek –, határozottan negatív véleménnyel van az alkalmazottként szerzett tapasztalatairól:
„Három helyen dolgoztam, mielőtt szabadúszónak álltam volna. Mindhárom helyen szakmailag inkompetens, idióta főnökeim voltak. Nem mondom, hogy ez mindenhol így van – de az én esetemben így volt. Nehéz volt elviselnem, hogy a fölöttem álló emberre nem tudok felnézni, mert nem ért ahhoz, amit csinál. Akkor milyen jogon ad nekem utasításokat?
Ha valami nem sikerült, akkor azért mi, az alkalmazottak voltunk a hibásak – ha valami sikerült, akkor az persze kizárólag a főnök érdeme volt. Ez napi szinten idegesített, ezért először az fogalmazódott meg bennem, hogy a saját magam főnöke akarok lenni.
Péter, aki ma már teljes állású szabadúszóként tekint magára, tisztában van a freelancer lét nehézségeivel is: „Nem állítom, hogy könnyű így dolgozni. Sokáig egyik napról a másikra éltem, nulla forint megtakarítással, rengeteg stresszes éjszakával. Évek kellettek hozzá, hogy folyamatosan legyenek megbízásaim.
Ha nincs főnököd, saját magadnak kell elintézned, hogy legyenek feladataid. Nyomulni kell, el kell adni magad. Ha kell, pofátlanul, erőszakosan. Rengeteg rosszul fizető és szívatós munkát is elvállaltam anno. Ahhoz, hogy a nevem egyre több munka kapcsán felmerüljön, ezt muszáj volt meglépnem.
Egy szabadúszónak számlaképesnek kell lennie, azaz az elvégzett munkáért számlát kell kiállítania a megbízójának, a megbízó pedig a számla végösszege alapján fizet. Ehhez leggyakrabban a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) adózási módot választják, amely havi 50 ezer forintos adót jelent. Péter elmondása szerint ez az indulásnál okozhat nehézségeket, mivel nem ritka, hogy egyes megrendelők 90 napos határidővel fizetnek – a fizetésig hátralévő 3 hónapban pedig már be kell fizetni a havi adót. Számára is ez okozott eleinte álmatlan éjszakákat, ám a kezdeti nehézségek után ma már állandó jelleggel érkeznek hozzá a feladatok – sokszor több, mint amit el tudna vállalni. Hogy milyen így a már bejáratott szabadúszó lét?
Szabadúszónak csak az menjen, aki szereti, amit csinál. A szabadidő és a munka ugyanis nem válik el egymástól élesen.
Szerintem jóval többet dolgozom, mint azok, akik bejárnak egy munkahelyre. Kb. hétfő reggel 8-tól vasárnap este 10-ig tolom, néha teljesen szétfolynak a napjaim. Nemrég 'vezettem be', hogy heti egy este kötelező jelleggel pihenek – történjék bármi. Ilyenkor nem válaszolok az e-mailekre, nem veszem fel a telefonom, és a feladataimat is kizárom az agyamból. Pár időmanagementtel foglalkozó könyvet is el kéne olvasnom a jövőben, jót tenne.”
Péter maximálisan elégedett a munkájával, és ma már el sem tudja képzelni, hogy leszerződjön egy céghez. Hozzáteszi, szabadúszóként az anyagiak sosem tervezhetőek 100%-os pontossággal. A bevételeit inkább csak megbecsülni tudja bizonyos kereteken belül, mert hiába vannak folyamatos megbízásai, mindig akad egy-egy munka, ami az átlagnál rosszabbul vagy épp kiemelkedően jól fizet. Egy volt osztálytársam, Ildikó ezzel szemben öt éve dolgozik alkalmazottként ugyanannál a cégnél, és elsőként épp a tervezhetőséget említi, amikor munkahelye előnyeiről kérdezem:
Az, hogy tudom, mikor jön a fizetésem – és hogy rendszeresen érkezik – nekem nagyon fontos. Kiszámítható és tervezhető mellette az életem. Nem kell azon gondolkoznom, hogy megvehetek-e magamnak egy koncertjegyet, ha csak három hónap múlva lesz a koncert. Már kitapasztaltam, mit engedhetek meg magamnak, és mit nem.
Ildikó minden reggel 6-kor kel, hogy időben beérjen a munkahelyére – esténként pedig ugyanabban az időpontban fekszik a korai munkakezdés miatt. Amikor arról kérdezem, ezt mennyire éli meg kötöttségként, meglepő választ ad:
A munkám egy biztos pont, ami keretet ad a mindennapjaimnak. Ez inkább rendszer, mint kötöttség. Jó lenne néha hétköznap is délig aludni, és könnyebb lenne az élet, ha a kéményseprők, postai csomagok és villanyóra-leolvasók nem napközben jönnének. Ennek ellenére, ha nem lenne rendszer a napjaimban, kifolyna az idő a kezeim közül.
De mi a helyzet a főnökökkel? „Én azt is pozitívumnak tartom, hogy van főnököm. Jól kijövünk, ráadásul folyamatos visszajelzést kapok a munkámmal és a személyemmel kapcsolatban is. Létfontosságú kérdésekben nem nekem kell döntenem, szerintem így kevesebb rajtam a stressz, mint egy freelanceren. Ráadásul nem tudnék egész nap egyedül lenni: imádom a csapatot, akikkel egy irodában vagyok. Jó a társaság és a hangulat is.”
Kétségtelen, hogy nem való mindenkinek a szabadúszás – de az irodai munka sem. Amit egyesek függetlenségnek élnek meg, az mások számára rendszertelenséget jelent. Anyagilag és pszichésen is más körülmények teszik próbára az embert személyiségtől függően.
A szabadúszás valójában nem egy kiváltság. Sokkal inkább egy állapot, ami elhatározás kérdése.
Ez az életforma a nevével ellentétben valójában rengeteg lemondással és kompromisszummal jár – gyakran többel, mint egy fix munkahely. A szabadúszás mellett ugyanis nem azért teszik le a voksukat az emberek, hogy délig aludhassanak vagy otthonról dolgozhassanak – sokkal inkább a függetlenség miatt, hogy önmaguk urai legyenek.
