Egyéb kategória

Visszautasíthatatlan ajánlatok: minden idők legfontosabb maffiafilmjei

Március 10-től újra látható lesz a mozikban minden idők egyik leghíresebb mozgóképes alkotása, A Keresztapa. Ennek apropóján pedig összegyűjtöttük, hogy melyek azok az örökbecsű klasszikusok a témában, melyeket nem szabad kihagynia egyetlen maffiafilm-rajongónak sem. Íme az első öt alkotás.
vous - 2016.03.07.
Visszautasíthatatlan ajánlatok: minden idők legfontosabb maffiafilmjei

A közellenség (1931)

Az amerikai szervezett bűnözés, és pláne az Itáliából „importált” maffia fellendülése nagymértékben a szesztilalom idején felvirágzó feketegazdaságnak volt köszönhető. Ezen időszak alatt játszódik (sőt ekkor is készült) az egyik első híres, műfajteremtő maffiafilm, melynek főszereplőit a közönség fantáziáját élénken foglalkoztató híres gengszterfigurákról mintázták, a történet pedig a piti bűnözői létből való felemelkedést, a bűnszervezetben megélt tündöklést és természetesen a megérdemelt bukást mutatta be.

A listának itt még nincs vége, a folytatásért kattintsatok ide!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.