Egyéb kategória

Vigyázzatok, mit kívántok! – Biztos tudjátok, mit jelent nyerni a lottón?

Új ruhatár, kizárólag dizájnerdarabokból. Saját lakás Budán, szép kilátással. Pénz a családnak és azoknak, akiket szeretek. Új autó – vagy inkább veterán. Mustang. 1966-os. Fekete vagy piros. Ha nem tudok dönteni, akkor megveszem mindkettőt. Általában ezekre szoktam költeni a képzeletbeli lottóötösömet. A fantáziálásnál komolyabban viszont nem szoktam belegondolni, mivel járhat a hirtelen jött gazdagság.
vous - 2016.03.05.
Vigyázzatok, mit kívántok! – Biztos tudjátok, mit jelent nyerni a lottón?

Ti is úgy képzelitek, hogy ha nyernétek, megváltozna az életetek? Ez biztos. Az viszont nem, hogy a változás pozitív lenne. Egy felmérés szerint a lottónyertesek 44 százaléka a teljes összeget feléli 5 éven belül.

Sokkhatás

A pszichológusok szerint a lottóötös komoly traumaként hat az emberre. Aki korábban szerényebb körülmények között élt, könnyen elveszítheti a kontrollt a hirtelen váltás miatt – ráadásul a félelem és a bizalmatlanság is része lesz a mindennapoknak.

Kinek mondhatjuk el? Kiben bízhatunk? Milyen hatással lesz a gazdagság az emberi kapcsolatainkra? A barátaink el tudnák fogadni, ha úgy döntenénk, nem adunk nekik milliókat?

Rengeteg külföldi rémtörténetet olvashatunk a nyertesekről, akik végül a saját szerencséjük áldozatai lettek. Graham Gelineau 2007-ben nyert 17 millió dollárt. Családja és barátai utoljára akkor látták élve, amikor felvette a nyereményét – ezt követően eltűnt, és az ismerősei 2011-ben csak a haláláról értesültek. A férfi valószínűleg előre kitervelte, hogyan bújik el a környezete elől, hogy biztonságban lehessen a nyereményével.

Callie Rogers 2003-ban, 16 éves korában nyert egy vagyont, amit plasztikai műtétekre, bulizásra és ajándékokra költött: rokonainak és barátainak is folyamatosan vásárolt. Háromszor próbált öngyilkos lenni. Jelenleg ápolóként dolgozik, alig maradt pénze, elmondása szerint mégis boldogabb, mint valaha.

Itthon nem divat a nyilvánosság elé állni – így nem tudhatjuk, hogyan alakult azok élete, akik eltalálták mind az öt számot. Nem véletlenül rejtőzködnek a nyertesek, hiszen az anonimitás legalább a kéregetőktől és a pénzéhes ismerősöktől megvéd. Igaz, saját magunktól nem.

Eszeveszett költekezés

Ha azt akarod, hogy maradjon pénzed, kevesebbet kell költened, mint amennyit keresel. Ez egy nevetségesen egyszerű képlet a sikeres pénzügyi döntésekhez – de az biztos, hogy nemcsak átlagkereset, hanem milliós vagyon esetén is érvényes.

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki fizetésnapon hajlamos kicsit lazábban kezelni a kiadásait. Értsd: úgy költöm a pénzt, mintha nem 30 nap lenne a következő fizetésig, hanem 10.

Hirtelen a drágább verziót választom mindenből, és hajlandó vagyok olyan dolgokat is megvenni, amikről a józan eszem normál esetben lebeszélne. A kiadásokon pedig csak akkor szorítok, amikor már muszáj. Állítólag a lottónyertesekkel is valami hasonló történik – csak nagyobb léptékkel. A nyertesek a bankszámlájukra kerülő milliárdok hatására általában elveszítik a realitásérzéküket.

A luxushoz könnyű hozzászokni – határt szabni az egyre nagyobb igényeknek már nehezebb. A mértéktelen költekezés hatására további bevételek híján idővel elfogy a pénz, legyen szó bármekkora összegről.

A pénzügyi szakértők szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a nyertesek nem tudják reálisan megítélni az ölükbe hullott vagyont. Mivel korábban nem volt dolguk ekkora összeggel, azt gondolják, hogy egy végtelen pénzforráshoz jutottak, ami mellett bármit megengedhetnek maguknak. Ez óriási tévedés, az átlagember valójában túlbecsüli a hirtelen jött vagyon nagyságát…

Mennyi az annyi?

Ti például tudjátok, mennyi pénz 5 milliárd forint? Szerintetek mire elég? Valóban életetek végéig költhetnétek?

Ha azt gondoljátok, a lottóötös elég ahhoz, hogy a sztárokhoz hasonló, fényűző életet élhessetek, tévedtek. Taylor Swift vagyona például ennek az összegnek nagyjából a tizenhatszorosa. Victoria Beckhamé a hússzorosa.

Amerikába költöznétek? New York előkelő részén, a Central Park közelében egy kétszobás lakásra a teljes összeg rámenne – de egy budai villához is kellene majdnem a fele. A 100 leggazdagabb magyar közé például be sem kerülnétek, ugyanis a listára kerüléshez már 2015-ben 6 milliárd forint kellett.

Forrás:
iStock, Giphy, Pexels

De térjünk vissza a legfontosabb tételhez (irónia, szia!): a gardróbhoz. A sokak vágyálma, egy Birkin táska körülbelül 10 millió forintba kerül – ha van hozzá türelmetek. Ugyanis a táskához csak többéves várólistán keresztül lehet hozzájutni. Ha azonnal akarjátok, az eBayen juthattok hozzá, 50-60 millió forint körüli áron. Ez azt jelenti, hogy mindössze 100 ilyen táskát tudnátok venni a pénzből.

Na, még mindig úgy gondoljátok, hogy 5 milliárd forint a bankszámlán kifogyhatatlan pénzforrás?

Kontroll a pénz felett

Amerikában abból a szempontból jobb helyzetben vannak a nyertesek, hogy választhatnak: egészben veszik fel a nyereményüket, vagy életjáradék formájában, évenként folyósítva?

Ha választhatnék, évente, részletekben venném fel a nyereményt. Szerintem könnyebb megtartani a kontrollt a pénz – és önmagunk – felett, ha bizonyos szinten meg vannak szabva a határaink.

Erre viszont hazai keretek között nincs lehetőség, így mindenképp pénzügyi tanácsadóhoz fordulnék. Fogalmam sincs róla, mibe és hogyan lenne érdemes egy ekkora összeget befektetni, egy pénzügyi tanácsadó viszont tudná – és a tanácsait meg is tudnám fizetni.

Lottón nyerni nem egyszerű, és nem csak azért, mert 5 random számot el kell hozzá találni… Azért is, mert egy irreális élethelyzetet nehéz reálisan kezelni.

Mindannyian költöttünk már el milliókat fejben – viszont lehet, hogy rosszul tettük. A helyes kérdés ugyanis nem az, hogy mire költenénk a pénzt – hanem hogy mihez kezdenénk vele. A két kérdés ugyanis nem ugyanaz. VOUS-lányok, ti mihez kezdenétek vele?

Ajánlott cikkek