Egyéb kategória

Ti már pénteken tudtátok: Freddie képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon

Öt adást izgultunk végig, míg szombat este végre kiderült, hogy Freddie képviselheti Magyarországot Stockholmban az Eurovíziós Dalfesztiválon. Örülünk? Örülünk!
vous - 2016.02.27.
Ti már pénteken tudtátok: Freddie képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon

Nemhiába, ti már pénteken tudtátok, hogy ki fogja megnyerni A Dal 2016 versenyét. És tényleg igazatok volt: Freddie, Fehérvári Alfréd Gábor képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalversenyen, Stockholmban, Pioneer című dalával.

De lássuk, mi is történt a A Dal 2016 döntőjében!

Nem hazudtoltam meg magam, először Tatár Csilla ruháján akadt meg a szemem, ami olyan volt, mint egy népmese. Tetszett is meg nem is, a lényeg, hogy ő jól érezze magát benne, különösebben nem szúrta a szemem. Következett a zsűri. Az utolsó adásban tűzpirosban bíráltak, illetve mondtak véleményt, majd pontozták a produkciók végén a négy legjobb dalt. Mondanom sem kell, Zséda tündökölt leginkább a pirosban, nekem talán ez a szettje tetszett a legjobban az adások alatt. Nektek pedig ez.

Az est harmadik női főszereplője Tóth Andi volt, na meg a haja. Andi frizurája legalább akkora volt, mint a tehetsége. Tupír a köbön, majd négyzetre emelve. Szerintem nem kellett volna.

Egy kicsit megőrültünk!!!mindjárt színpaddddd

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.