Nem tudom, Dani hogy van vele, de nálam minden az oviban kezdődött egy kék szemű, szőke hajú sráccal. Szép is volt a szerelem úgy hatévesen, míg egy szőke konkurencia be nem lépett a nagycsoportba és el nem csavarta szívem fiúja fejét.

Majd másodikban a történelem megismételte önmagát. Minden pontosan ugyanúgy történt, csak egy barna hajú, barna szemű srácot raboltak el tőlem. És nyolcévesen is akkora dráma volt, mint korábban.

A férfiakkal már más a helyzet, bár ami az igazságot illeti, bennük is bujkál egy kisfiú, de ők legalább baromi cukik.

Előfordult már, hogy egy irodában maradtatok négy pasival? Ha még nem, akkor azt kívánom, soha ne kelljen átélnetek azokat a borzalmakat, amik ott történnek.

Ha már a kinövésnél tartunk ott vannak a számítógépes játékok, amik közül most már egy csomót telefonon is tudnak játszani szívünk csücskei. Azok is örökre maradnak, tényleg? Mi, lányok még a gimis szerelmeknél reménykedtünk, aztán az egyetem alatt beütött a felismerés: sosem fogják abbahagyni.

Jártam olyan pasival, aki az ajtóig nem jött le, hogy beengedjen, majd amikor beengedtem magam, felmásztam az emeletre a szobájáig, neki a monitorról sem volt ideje felnézni, míg az éppen aktuális pályát végig nem vitte.

Gondolom, nem fogtok meglepődni, hogy végül nem tartott örökké a szerelem ezzel a sráccal. Dani, áruld már el, mégis miért csináljátok?

Úgy érzem most magam, mint Pitbull, a kubai rapper, aki mindenkivel közreműködik. Viszont ha már itt vagyok, megvédem a pasik becsületét.

Czerman Dani

Kavics a cipőtökben. Bogár a fröccsötökben. Hajszálrepedés a telefonotok képernyőjén. Előttetek becsukódó metróajtó. Pulóveretekből kifeslett cérnaszál. Hiányzó oldal a kedvenc könyvetekből. Falfirka a frissen festett házatok oldalán. Túlóra a munkahelyeteken. Eső, ami akkor ered el, mikor kiléptek az utcára. Idétlen zene, amit nem tudtok kiverni a fejetekből. Szavak, amiket nem akartok hallani. Ez mind én vagyok: fiú a lányok között.

Kezdjük is rögtön egy jó hírrel: nem ti vagytok az elsők, akik őrületbe kergetik a férfiakat. Már az ókori Görögországban is problémát jelentettek a hisztériás nők. Ezt a részt Hippokratész is megírhatta volna időszámításunk előtt kb. 400 évvel. Sőt, megoldással is előállt volna: a maszturbálással. Csak akkor még nem így hívták (nem Hippokratészt, a masztit).

Aztán szegény dokik megunták a pettinget, és feltalálták a vibrátort. Igen, kihisztiztétek magatoknak a vibrátort.

Forrás:

iStock

Pont ez a legidegesítőbb. Ha akartok valamit, addig csapkodjátok magatokat a földhöz, míg meg nem kapjátok. Ha mindez nem lenne elég, még büszkék is vagytok rá.

Egy Coco Chanel mondat az üzenőfalra vagy Instagramra, és máris vicces lesz a hiszti. Számotokra.

Nekünk kitől kéne idéznünk, hogy egyszer nyugodtan játszhassunk kedvenc videojátékunkkal?

A megértést valószínűleg az ádámcsutka mellett tartja a teremtő (vagy az evolúció), mert nektek mindkettőből kevesebb jutott, mint nekünk. Tegyétek a szívetekre a kezeteket, és mondjátok, hogy sosem haragudtatok még pasira olyan dolog miatt, amit ha ti követettek el, nevettetek rajta. Na, ugye.

Ami nálatok bocsánatos, az nálunk főbenjáró bűn.

Miért lehet ez? Talán mert otthon és az iskolában is mindig az volt a helyes, amit ti csináltatok. A jóhoz könnyen hozzászokik az ember…

Lányok, ha rám hallgattok, a fiúkat elengeditek és megkeresitek a férfiakat. Ők annyival jobbak, hogy kinyitják az ajtót, megpuszilnak és valami kedveset mondanak, ha hazaértek. Sőt leteszik a játékot és figyelnek, míg elmesélitek, milyen napotok volt. Aztán mesélnek az ő napjukról.

Ha őszinte akarok lenni, akkor elárulom, hogy létezik vicces puki is. Ami pedig a disznó vicceket, a gusztustalan zenéket és videókat illeti, hagyják a srácok az irodában és akkor nem lesz hiszti otthon. Apropó hiszti: