Egyéb kategória

Alakformáló gerinctornán edzettem, a szempillám pedig Tarzan-táncot járt

Az evolúció során felegyenesedtünk, aztán valahogy szépen csendben megfájdult a derekunk. Mert rosszul ülünk, rosszul járunk, rosszul futunk, rosszul takarítunk, rosszul cipekedünk. Na meg persze a stressz is ott van főgonoszként. De mint ahogy legyinteni sem kell rá, nem kell egyből műtőasztalra sem feküdni miatta. Már persze ha a testünk jelzéseit figyelve mi magunk is aktívan dolgozunk a fájdalom ellen. Én megtettem. Kipróbáltam a Cantienica-tornát.

vous - 2016.02.12.
Alakformáló gerinctornán edzettem, a szempillám pedig Tarzan-táncot járt

Fáj a derekam!

Nálam három éve kezdődött. Nem a terhességgel, hanem az egyre sokasodó terhekkel. Két gyerek, munka, háztartás, külföldi élet. Mindehhez hozzájött az én hatalmas akaratom, mert én mindig mindent megoldok segítség nélkül. A mindennapokat és a ritka eseményeket is. Pikk-pakk elintézem, megcsinálom még mielőtt szervezkednem kellene, hogy segítsen valaki. Mert az még bonyolultabb.

Aztán a derekam jelzett, hogy sok lesz ez, anyukám.

A számítógép elől csak derékszögben tudtam felállni, hajnalban pedig járnom kellett egy kicsit minden áldott nap, mert a fájdalomtól nem tudtam aludni. Aztán jött az orvos, aki adott pirulákat és beutalt fizikoterápiára, masszázsra. Néhány hónap múlva lettem csak jobban. Szépen lassan.

De az élet ugye nem állt meg. Mint ahogyan én sem. Ami újból megbosszulta magát. Amikor a hazaköltözés és a lakásfelújítás miatti kombó után a körzeti orvossal közöltem, miért is jöttem, széttárta a kezét, hogy akkor most ő mit csináljon.

Mindenkinek fáj a dereka, ez van.

Na, akkor én sem tudtam, mit csináljak döbbenetemben, de vettem egy nagy levegőt, elszámoltam háromig és csak annyit mondtam neki, hogy legyen szíves egy beutalót kiállítani a szakrendelésre és már nem is zavarom.

Forrás:
Hámori Zsófia

A „specialistánál” újra én mondtam meg, mit lenne érdemes tenni a gyógyulásom érdekében. Már persze azután, hogy egy rakás gyógyszert felírt a doktornő. Hogy mégiscsak jó lenne megnézni, miért fáj a derekam, mert akkor tenni is könnyebb lenne ellene.

Főként mert újabban már a lábam is zsibbad.

Így hát kikönyörögtem a könnyű megoldást ígérő „lórugás” tabletták receptjei mellé egy-egy beutalót röntgenre és MR-re. Ez utóbbira vártam pár hónapot, majd az eredménnyel visszamentem a szakrendelésre. Ott mindjárt javasoltak egy randit egy gerincsebésszel, mert hát félő, hogy kiszakad a sérvem. Merthogy az van.

Na, gondoltam, akkor ideje komolyan venni a dolgot, mert én ugyan nem fekszem műtőasztalra. Annyira azért nem rossz a helyzet.

De lesz, riogatott a korábban a kezét széttáró doktornő. Főleg ha nem kezdek el azonnal tenni ellene. Minden áldott nap.

Szóval, most tornázom ezerrel és persze az élet pörög tovább, de legalább ügyesebben lavírozok. Kívül, belül. És egész jól vagyok. Elengedek dolgokat, odafigyelek magamra is (többnyire) és okosan ülök, mozdulok, cipelek és mozgok.

Futni még nem merek (ami féléves kihagyással már nagyon hiányzik), de Nesztler Judit azt ígérte, azt is megtanítja, hogyan tudom újrakezdeni szépen fokozatosan. Hiszek neki, kipróbáltam vele a Cantienica-tornát, ami után olyan izmaimat is felfedeztem, amiről nem is tudtam, hogy léteznek.

CANTIENICA-program – Az intelligens testedzés

A Svájcból származó alakformáló és testtartásjavító módszer segítségével visszaigazíthatók a csontok és az izületek eredeti helyükre, így a tartáshibákból adódó károk megszüntethetők. A torna segítségével megelőzhető, enyhíthető és gyógyítható a hát, a gerinc problémája, a derék, a csípő és a térd megbetegedései, az izületi kopás, a csontritkulás és az izomfeszülés is.

Forrás:
Hámori Zsófia

Terhelni kell, de okosan

Mielőtt a tornára megérkeztek volna a többiek, Judit elmagyarázta a módszere lényegét. Oké, nem az ő találmánya, hisz Svájcban tanulta, de miután Magyarországon kizárólag ő és az édesanyja – aki jógaoktatóból lett lánya hatására Cantienica-tréner – tartanak ilyen órákat, azt hiszem, mégiscsak mondhatom, hogy ez az ő módszere.

A mélyizmokat megmozgatva, a csontokat a helyükre rakva, a medencefenék izomzatát aktiválva olyan eredményeket érhetünk el vele, ami nemcsak az alakunkat formálja, de a tartásunk is javul.

Bár a beszélgetés során Judittal szemben ülve egy zsámolyon igazán igyekeztem szépen, egyenesen tartani magam, úgy, mint ő, ám a képeket elnézve ez nem annyira sikerült. Pedig még el is fáradtam. De egyszer talán menni fog.

Forrás:
Hámori Zsófia

Kipróbáltam, mitől egyedi, mitől működik

Jött a lelkes csapat és következett a torna. Egy kívülálló számára úgy tűnhetett, alig mozgunk, mert nem volt semmi ugrálás, semmi kardió, mindössze apró, ám jól megtartott és igencsak fárasztó mozdulatokat végeztünk.

Néha meg-megremegve közben, ami állítólag még hasznos is. Ugyanannyira, mint a szempillarebegtető Tarzan-tánc, amit szintén kipróbáltam. Ugyan a tartásomon folyamatosan korrigálni kellett, Judit azt mondta, tök jó a testtudatom. Már ezért megérte eljönni, gondoltam.

Aztán amikor később autóba ültem, a karomat olyan nehéznek éreztem, mintha egy jókora súlyzót kötöttek volna rá. Másnap pedig egy egészen fura izomlázam volt. Tényleg mélyen, a csontjaim mellett jelentkezett az a jóleső fájdalom, amit még szeretek is, mert érzem, hogy dolgoztam.

Miután nyújtottunk is rendesen, sőt, tulajdonképpen nyújtásban végeztük az erősítő gyakorlatokat is, nem jelentkezett az a fajta „mindenem fáj” izomláz, csakis a kellemes.

Forrás:
Hámori Zsófia

Függőséget okoz

A tornán egyébként mindenféle korosztály együtt gyakorolt, sőt a nők között még egy fiatalember is megfért. Az egyik lány azt mondta, idejét sem tudja, mikor kezdett Judithoz járni, de biztosan több már tíz évnél is, ám egyszerűen függővé vált.

Az első alkalom előtt ugyan mindenki kitölt egy állapotfelmérő lapot, de Judit ezen túl is feltérképezi az egyéni adottságokat és korlátokat. A közös torna alatt mindenkire odafigyelve instruál, kinek mit nem szabad vagy kinek mit kell változtatnia az adott gyakorlatnál a saját testéhez, esetleges fájdalmaihoz igazodva.

Az egészen speciális gondokkal küzdőknek egyéni foglalkozásokat is tart, ami még hatékonyabb megoldást kínál.

A foglalkozás végén a többiek azzal kapacitáltak, hogy legközelebb az arcformáló tornát is próbáljam ki, mert tényleg hatékony. Meg a hétvégi tréningeket is, ahol elsajátíthatom azt a futás- és járástechnikát, amivel könnyedén és izületkímélően mozoghatok.

Mert mozgás nélkül nincs javulás, ha fáj a test. Én már csak tudom.

Forrás:
Hámori Zsófia
Címkék: #torna
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
Otthon
Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
vous - 2025.03.19.
Egy jól megszervezett kerti parti felejthetetlen élményt nyújthat a barátoknak és a családnak. Legyen szó születésnapról, nyári grillezésről vagy csak egy kötetlen baráti összejövetelről, a megfelelő előkészületek és kreatív ötletek garantálják a sikert. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legjobb tippeket, hogy a te kerti partid is emlékezetes legyen.