Nem vagyok egy elvakult húsevő, mármint értsétek ezen azt, hogy nekem az is „rendes” étel, amiben nincs hús, de nem vagyok vega se. Ezt most csak azért szögezem le így az elején, mert például az apukám és az öcsém ezt teljességgel nem így gondolja. Na de nem is nekik szól a cikk, hanem azoknak, akik az egyre növekvő számú vega vagy éppen vegán barátjuk példáján felbuzdulva érdeklődnek a gasztronómia ezen területe iránt, és szívesen kipróbálnák a legjobb helyeket. Éppen ezért vega-vegán ismerőseimet kértem, ajánljanak éttermeket nektek, VOUS-olvasóknak!
Kozmosz
A megkérdezett négy csajból kettő a Kozmoszt javasolta szinte rögtön. „A hangulat meghitt, családias. Ha szeretnénk a belvárosban egy vegán sajtburgert enni, akkor csak lemegyünk a Kozmoszba, ahol mindig kedvesen, figyelmesen fogadnak” – mesélte a vegán Dia.
Kozmosz
Cím: 1067 Budapest, Hunyadi tér 11.
Nyitvatartás: hétfőn zárva / keddtől péntekig 11:30–15:00, valamint 18:00–22:00 / szombat és vasárnap 11:30–22:00
Árak: vegaburger 1400 forint
Slow Foodiez
„A legtutibb – jellemezte egyik vega szakértőnk, Andi a Slow Foodiez nevű helyet, majd folytatta: – Nekem most ez az egyik kedvenc helyem, nagyon igényes, és isteni a kaja.” A tulajdonosok, akik a nagymama házi kosztján nevelkedtek, gondosan elkészített ételeket ígérnek a vega, vegán és nyers vegán vendégeknek. A fotón az étterem angol reggelije látható lila hagymás pogácsával és csípős gabonakolbásszal.
Slow Foodiez
Cím: 1067 Budapest, Szondi utca 11.
Nyitvatartás: hétfőtől csütörtökig 7:30–15:30 / pénteken 18:00–21:00 / vasárnap 10:00–18:00
Árak: töltött káposzta nyers formában 1500 forint
Réparetek
Ha valaki ki sem akarja tenni a lábát otthonról, és úgy akarja kipróbálni a vega vagy vegán kajákat, azoknak a Réparetek nevű ételkiszállítót ajánljuk. Céljuk, hogy bebizonyítsák, a reformkonyha ízei felveszik a versenyt a hagyományos koszttal. Sőt, ők olyan jó fejek, hogy a weboldalukon néhány receptet is megosztanak velünk.
Réparetek
Ételkiszállítás: hétköznap 9:30–13:30, a rendeléseket előző nap 13 óráig kell leadni
Árak: napi leves és napi főétel 1910 forint
Napfényes Étterem
A Napfényes Étteremben csak tisztán növényi, tehát hús-, tojás- és tejmentes alapanyagokból készülnek a felszolgált ételek. „Az összetevők állati fehérjét és alkoholt nyomokban sem tartalmaznak, ezért kínálatunkból nemcsak a vegetáriánusok, de a vegán étrenden élők is bármit fogyaszthatnak” – tudtuk meg a bemutatkozójukból, amit egyébként a megkérdezett vegánok is megerősítettek: „Nagyon jó, hétköznapi kaják vannak vegánul megcsinálva, a pizza különösen finom, a kiszolgálás kedves” – mondta Orsi, aki vega étrendet követ.
Napfényes Étterem
Cím: 1053 Budapest, Ferenciek tere 2.
Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 12:30–22:30
Árak: pestós-paradicsomos penne 1800 forint
Nemsüti Bisztró
A Jászai Mari téren működik a Nemsüti Szendvicsbár, míg a Hold utcában a Nemsüti Bisztró, de a cég ezenkívül heti menüs rendszerben étel-házhozszállítással is foglalkozik. A megkérdezett profi vegánok véleménye, hogy a vegán rész nem annyira, de a vega részleg nagyon jó.
Nemsüti Bisztró
Cím: 1054 Budapest, Hold utca 9.
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8:00-–17:00
Árak: fetás-mentás répasaláta 900 forint