Egyéb kategória

Megalázó indokkal küldtek haza egy lányt a konditeremből

Edzés közben szeretnénk jól kinézni, ezt minden nő tudja. Két izzadás és szenvedés között biztos nem úgy érezzük magunkat, mint egy egzotikus szépség, de azért próbálkozunk olyan edzőruhát felvenni, amiben mégis csinosak vagyunk. És ez nem baj. De van, akit ez mégis zavar.
vous - 2016.02.05.
Megalázó indokkal küldtek haza egy lányt a konditeremből

A konditeremben ugyan vannak íratlan szabályok, amiket érdemes betartanunk, ha edzeni támad kedvünk. Az viszont teljesen érthetetlen, hogy egy amerikai lányt azért küldtek el az egyik edzőteremből, mert kilógott a dereka és a hasa a póló alól – írja a Women’s Health.

A Santa Clara University konditerméből hazazavart Grace DiChristina megkérdezte a létesítmény vezetőjét, mégis milyen okból kifolyólag rakták őt ki. A válasz pedig számunkra is megdöbbentő: a ruhája egészségügyi kockázatot jelentett, mivel a fedetlen bőrfelületéről fertőző baktériumokat adhatott volna át. Emellett pedig mivel az edzőterem egy jezsuita intézményben működik, az öltözéke túl kihívónak számított.

A lány válaszul a Facebookon osztott meg egy képet, amelyen megmutatta magát abban a szerelésben, amit aznap viselt a teremben.

sorry long post but im so madToday at Santa Clara University, I was asked to leave the gym because of what I was…

Közzétette: Grace DiChristina – 2016. január 20.

A fotó mellé pedig ezt írta: „A pasiknál az izompóló elég népszerű, pedig az a karjaikat nem is takarja. Ha valaki bemegy egy edzőterembe, egyből egy rakás izzadó pasival találja szemben magát. Ők mégis biztonságban érzik magukat a különböző fertőzésekkel szemben. A konditerem egyik szabálya az, hogy a gépeket le kell törölnünk használat előtt és után. Miért választják külön a nőket, és büntetik őket a ruházatuk miatt?”

A lánynak pedig teljesen igaza van. Egy pasinak kilóghat majdnem mindene a ruhája alól, nem szólnak érte. Ám ha egy nőnek kilátszik a hasa, a dereka, egyből el kell küldeni, mert erkölcstelen és fennáll a fertőzés veszélye?! Érthetetlen.

Címkék: #edzés #kondi #lány
Ajánlott cikkek