Biztos vagyok benne, hogy a Facebook hőskorában ti is naponta kaptátok a meghívókat különböző internetes játékokra: a legnépszerűbb kétségtelenül a Farmville volt, de nemcsak farmot, hanem cukrászdát, ruhaüzletet, éttermet, akváriumot is lehetett építgetni, szépítgetni, menedzselni, bővíteni, gondozgatni. Más játékok is okozhatnak azonban örömet.
Tamagocsi, teveklub és zöldségkapálás
A műfaj alapítói nem a Facebookon születtek, ezek csak az internet segítségével óriási körben ismertté tették a virtuál-neveldéket. Tíz évvel ezelőtt itthon teveclubos tevéje volt minden valamit magára adó tinédzsernek, 20 éve, az internet elterjedése előtt pedig Tamagocsi figyelt minden gyerek zsebéből.
Miért vonzza ennyire a gyerekeket, fiatalokat ez a típusú játék? Hogyan tud ilyen széles körben elterjedni egy egyébként a korosztály számára uncsi és cseppet sem divatos elfoglaltság, mint a „farmerkedés”, akarom mondani: gazdálkodás?
Először is a játék témája majdnem mindegy. Növénytermesztés, állattenyésztés, űrállomás vagy hamburgersütöde – egyre megy.
A gyermek azzal játszik, amivel a barátai is játszanak, hiszen így tudják segíteni egymás játékát, elfogadni a meghívókat, és ami még fontosabb: ez ad nekik közösségi élményt. Megoszthatják tapasztalataikat, élményeiket, és ez összeköti őket, közösségi élményt ad – márpedig a legtöbb tini számára létfontosságú a bandába tartozás. (Így, még ha úgy is tűnik, hogy a személyes bandázás helyett mindenki megy haza tehenet fejni és kukoricát aratni, valójában építik a kapcsolataikat. Olyan XXI. századi módon.)
Felelősség és hatékonyság – mi köze ennek a játékhoz?
A közösségbe tartozás mellett a felelősség és hatékonyság érzése a másik fontos faktor e játékok népszerűségében. Emlékeztek, hogy tiniként azt éreztétek, már felnőttek vagytok, és sokkal több önállóságot követeltetek magatoknak?
Egy ilyen játékban megtapasztalhatjátok az alkotás és a felelősség illúzióját, és a birtokotok gyarapítása, szépítése, az erről tanúskodó szintlépések és jutalmak elérése erős kompetenciaérzést ad. Valójában igazi felelősség nincsen, hiszen nem történik semmi, ha nem etetitek a tevéteket, vagy ha elszáradnak az almafáitok, nem múlik ezen semmi. Ilyen szempontból ezek a játékok jó alternatívái a karácsonyra kikönyörgött, majd két hónap után erősen hanyagolt valódi kiskutyának.
Ezeket büntetlenül meg lehet unni, és valódi kár nélkül, de lehet szembesülni a veszteség érzésével is: nem etettétek a tevéteket, így már az örök tevemezőkön legelészik.
A már említett, folyamatos és látványos visszajelzés szintén fontos része ezeknek a játékoknak: új, magasabb szintű termékekhez férhettek hozzá egy szintlépés után, különböző érmeket vagy plecsniket szerezhettek, ha rendszeresen játszotok, és persze mindezt megoszthatjátok, így bezsebelhetitek szintén játszó barátaitok elismerő pillantásait (lájkjait).
Csak semmi pánik!
Tapasztalatból mondom, nagyon rá lehet kattanni ezekre a játékokra – de kedves szülők, semmi pánik! Ez a mánia normális esetben lecseng pár hét, hónap alatt, ennyi idő kell hozzá, hogy megszerezzen a gyerek egy rakás kitüntetést, elérje az áhított fejlődést, és ennyi idő alatt unnak rá barátai is annyira, hogy már ne legyen beszédtéma a suliban.
Megkérdeztem a VOUS-lányokat (és fiút), hogy nekik voltak vagy vannak-e cyberállataik:
Fotós csapatunk vezetőjének, Zsófinak tevéje volt: „Én óriási teveclubos voltam! Egészen valószerűtlenül sokáig volt tevém (nem emlékszem, pontosan hány évig, de jóval tovább, mint az átlag).
Egy idő után persze már nem voltam annyira rápörögve, de a lelkiismeretem nem hagyta, hogy ne ápoljam. Végül tök szomorú módon múlt ki.
Elutaztam valahova, ahol nem volt net, és megkértem valamelyik teveszitteremet (igen, volt néhány ilyenem talonban), hogy hibernálja, de túl későn jutott eszébe a kérésem, és addigra a tevém meghalt.”
Fotós-képszerkesztőnk, Anikó a szerelmet köszönheti a Teveclubnak: „Nekem még most is van tevém, de már inkább csak megszokásból látogatom meg. Körülbelül 12 éves voltam, amikor regisztráltam, mert jópofa trükköket lehetett tanítani a tevéknek, és persze akkor még nem voltak közösségi oldalak, így a gyerekeknek ez tök jó lehetőség volt a barátkozásra.
A vőlegényemmel a Teveclubon ismerkedtem meg. Szóval, ha nincs Teveclub, akkor nem is ismernénk egymást, hiába laktunk egymástól néhány utcára.
Grafikusunk, Olgi inkább a valódi állatait gondozza: „Kóros elkerülője voltam mindennek. Én megmaradtam a jó öreg akváriumomnál, amiben 5 különböző aranyhal volt sok-sok évig, a gőtepárnál, a kutyusomnál, voltak libáink, csincsillánk, nagyon rövid ideig szomorú sorsú tengerimalacpárom, nyuszi, és amit imádtam az Rupert, a garnéla volt. Mindez a pesti kertvárosban.
Most épp díszkakasom van, egy igazi 70 centis Brahma, rengeteg hal, és persze a kutyus. Meg ami talán furcsa lehet, de 4 kaptárnyi méhecske. Emellé egy netes izéke sosem fért bele.
A VOUS egyetlen fiúszerzője, Dani a víz alatti farmra bukik: „Csak a FishVille miatt regisztráltam a Facebookra. Körülbelül egy hónapig egy ismerősöm fiókjába lépkedtem be, hogy halakat etessek és akváriumot díszítsek. Aztán ez kezdett kicsit cikivé válni, regisztráltam saját névvel. Belépkedtem csoportokba ezzel a szöveggel: I need Fishville neigbours, please add me!
Hónapokig csak olyan ismerőseim voltak, akik akváriumszomszédok. Tele voltam ázsiaiakkal és amerikaiakkal.
Nagyon sokáig játszottam vele, mindent elértem, amit csak lehetett. Pont emiatt unalmassá vált, és abbahagytam, már nem volt hová fejlődni.”
