Egyéb kategória

Egy ruha, amire minden helyzetben számíthattok – Nem, nem a farmer az!

Mindannyiunk életében előfordul, hogy tanácstalanul állunk a tükör előtt, miközben a bútorokat szétdobált ruhakupacok borítják. Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érezzük, nincs semmi, amit felvehetnénk, viszont szorít az idő.

vous - 2016.01.20.
Egy ruha, amire minden helyzetben számíthattok – Nem, nem a farmer az!

A legnehezebb dolgunk akkor van, ha mindez reggel történik, amikor nem engedhetjük meg magunknak, hogy órákat hezitáljunk. Mert tudjuk, hogy egész nap ragyognunk kell, vagy legalábbis egy határozottságot sugalló nő benyomását keltenünk. Olyasvalakiét, aki a legapróbb részletekig mindent képes kézben tartani, és ezt az öltözékén keresztül meg is mutatja. Ilyenkor nem lehetünk sem túl-, sem alulöltözöttek. Nem feszenghetünk a ruhánkban.

Mégis hogyan lehetséges ez?

Hiszen nincs időnk napközben hazaugrani és átöltözni. Az egész napunk be van táblázva; megbeszélésekkel, meetingekkel, aztán este még egy randevú is, mozi, aztán vacsora. Szeretnénk, ha a megjelenésünk természetesnek hatna. Mintha reggel nem álltunk volna ennyi időt a tükör előtt. Mintha a teljes tanácstalanságunkról árulkodó ruhakupacok sosem alakultak volna ki. Mintha nem csak pillanatok választanának el a sírógörcstől, és attól, hogy bánatunkban otthon maradjunk egész nap, és dacosan levessük magunkat egy nagyobb méretű kupacra…

Nos, azt javaslom, menjünk vissza gondolatban a teljes kétségbeesés előtti állapothoz.

Nyissuk ki a szekrényt, és spóroljunk meg többórányi hajtogatást és bosszankodást. Haladjunk célirányosan, ne gondolkozzunk bonyolult összeállításokban. Egészen egyszerűen csak vegyük elő azt a bizonyos kis feketét.

Azt a ruhát, amely megoldást jelent a fent említett problémákra, és egész napra elegáns viseletet biztosít. De mindenekelőtt nézzük meg, hogyan indult hódító útjára az a ruhadarab, amely sok nő életét megváltoztatta.

A sokak által elérhető, praktikus darab

Forrás:
Cséfalvay Fanny

A fekete szín a 19. században a gyász szimbólumaként volt jelen a divatban. John Singer Sargent Madame X-et ábrázoló képe nagy vitát váltott ki, egyben változást is hozott. A fekete szín először ezúttal mint divatszín szerepelt.

Az első kis fekete ruha (Little Black Dress, LBD) Coco Chanel nevéhez fűződik, amelynek terve „Chanel’s Ford” néven debütált az amerikai Vogue-ban 1926-ban. A siker stílusbéli egyszerűségében rejlett, célja egy minden társadalmi réteg számára elérhető ruha megszületése volt, mely tökéletesen megfelel minden nő ízlésének.

A Vogue ekkor megjósolta a sikert, a kis fekete ruha pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és történelmet írt.

Népszerűségének növekedése annak is köszönhető volt, hogy a technicolor filmek egyre elterjedtebbé váltak, így a hollywoodi filmgyártók előszeretettel használták a filmjeikben, leginkább praktikussági szempontok miatt. A többi szín a képernyőn eltorzult, és nagyban megnehezítette a színezési eljárást. Ezzel szemben a fekete szín könnyebbséget jelentett.

A második világháború alatt a sötét színek kerültek előtérbe, a kis fekete ruha pedig továbbra is megőrizte népszerűségét, praktikus darabbá, majd egyenruhává alakult a munkaerőpiacra belépő nők számára.

Forrás:
Cséfalvay Fanny

Az 1950-es években a kis fekete konzervatív öltözékből a szexi, veszélyes nők jelképévé vált.

Ezt segítették elő a filmvilág olyan ikonjai, mint például Rita Hayworth, Greta Garbo, Marilyn Monroe, akik előszeretettel viselték ezt a ruhadarabot.

A háború utáni konzervatív időszakban a Dior New Look-kollekciója olyan harangszoknyás sziluetteket hozott, melyek népszerű trenddé nőtték ki magukat.

A kis fekete ruha visszatért a gyökereihez, és ismét az időtlen elegancia és nőiesség szimbólumaként hódított. Mindezt jól bizonyítja az az ikonikussá vált Givenchy darab, melyet Audrey Hepburn viselt az Álom luxuskivitelben című Blake Edwards-filmben.

Forrás:
Cséfalvay Fanny

Minden évtizedben új arcot kapott

Az 1960-as években tovább folytatódott a formai átalakulása. Mary Quant brit tervező arra biztatta a nőket, hogy játékként tekintsenek a divatra és az öltözködésre. Megalkotta a miniszoknyát, amely nagyon gyorsan népszerűvé vált. A kis fekete ruha is lerövidült.

A '70-es és '80-as években a kis fekete is folyamatosan reagált az aktuális divathullámokra. A punk-rock korszak anyaghasználatban és fazonban is nyomott hagyott rajta. A szintetikus, PVC-anyagok, a csipke és különféle applikációk, díszítések, válltömések, halcsontok használata is gyakorivá vált.

A '90-es években leginkább a testet követő, rövidebb, anyagában egyszerűbb fazonú és letisztultabb kis fekete hódított, melyet gyakran csizmával és telitalpú cipőkkel kombináltak.

A 2000-es évektől megfigyelhető a korábbi korszakokhoz való visszanyúlás. Napjainkban pedig nagyon sokféle sziluett közül válogathatunk.

Variálásra fel!

Egy olyan ruhadarab, melynek sikere évtizedek óta töretlen, egészen biztos, hogy elengedhetetlen része a női gardróbnak. A titka a variálhatóságában rejlik, hogy egészen eltérő hatású öltözékeket érhetünk el a különböző kiegészítőkkel.

VOUS-stílustipp #1

Ha előre tudjátok, hogy egész nap ugyanazt a kis feketét fogjátok viselni, vigyetek magatokkal többféle kiegészítőt. Egy kardigánt, egy blézert, egy szép sálat vagy kendőt és egy pici elegáns táskát az esti vacsorához. Legyen nálatok többféle ékszer: napközben visszafogott vagy kevésbé feltűnő, estére pedig valami csillogósabb, nagyobb bizsut válasszatok.

Egy ruha vagy sem?

Ne gondoljátok azt, hogy túl sok cuccot kell magatokkal hordani a nap folyamán a kis feketétek mellé. Ennek a ruhának pont ez a lényege, hogy minden alkalomra viselhető, pici változtatásokkal.

VOUS-stílustipp #2

A változtatás akár annyi is lehet, hogy estére egy picit több sminket tesztek fel, vagy magatokkal viszitek a kedvenc, erősebb színű rúzsotokat. A nagy táskátokba simán elfér egy pici színházi táska és néhány nyaklánc vagy izgalmasabb kiegészítő. Egy szép mintás vagy csipkeharisnyával is könnyedén alkalmivá tehetitek az összeállításotokat.

Venni vagy nem venni?

A megfelelő harisnya kiválasztása sem könnyű feladat. Gyakran felmerül a kérdés: milyen vastag és milyen színű darabot válasszak?

VOUS-stílustipp #3

Nyáron megengedhető, ha napközben nem viseltek harisnyát a kis feketétekhez, ám ha fontos üzleti tárgyalásra vagy társasági eseményre mentek mindenképpen ajánlatos. Személy szerint nem vagyok híve az áttetsző harisnyáknak, szívesebben választok egy vékony feketét helyette.

A harisnya kiválasztása előtt mindenképpen vegyétek szemügyre a ruhátok anyagát, és annak megfelelő vastagságút válasszatok. Például egy vékonyabb dzsörzéruhához vékonyabbat viseljetek, míg egy kötött vagy szövetruhához vastagabb, tömörebb felületűt válasszatok. A cél tehát az, hogy ne legyen túl nagy kontraszt a ruhátok és a választott harisnya anyagminősége között.

Ugyanezt tartsátok szem előtt, ha a ruhátok felett kabátot viseltek. Ilyenkor nem (és amúgy sem annyira) javaslom az áttetsző harisnya viselését, mert olyan hatást fogtok kelteni, mintha deréktól lefelé elfelejtettetek volna felöltözni.

Fontos, hogy mindig teljes öltözékben gondolkodjatok, ne csak apró részletekben. Hiába tökéletes a ruhátok, ha a szett nincs megkomponálva.

A fekete és a többi szín találkozása

Ha a kis feketéteket valamilyen másik színnel szeretnétek feldobni, nagyon intenzív hatást érhettek el. Ugyanis a fekete minden más színt kihangsúlyoz és felerősít. Ha ezt az utat választjátok, biztosak lehettek benne, hogy mindenki észre fogja venni, milyen különlegesen vagytok felöltözve. Egyszerű, de annál hatásosabb trükk.

VOUS-stílustipp #4

Ne feledjétek követni a kevesebb több elvet! Egy színes sállal, egy kesztyűvel, vagy csak egy színes cipővel is kellően intenzív hatást érhettek el.

Ha ezeket a kombinációkat választjátok, az alábbi hatásokat érhetitek el:

Sárgával: határozott, magabiztos, vidám kombináció.

Fehérrel: örök klasszikus, minden alkalomra bevethető.

Kékkel: sikkes, bizalmat keltő összeállítás. A viselője harmóniát sugároz.

Pirossal: szexis, erotikus, meggyőző, randevúra tökéletes választás. Egy tyúklábmintás kiegészítővel kombinálva igazi klasszikus, kifinomult összeállítás. Ne felejtsétek ki az összeállításból a fekete szemhéjtust és a piros rúzst sem!

Magentával: merész párosítás, bátorságot, kreativitást sugall.

Lilával: egy tudatos, önmagával harmóniában levő nő választása.

Barnával: a fekete földszínekkel való kombinálásával természetesebb, kevésbé feltűnő hatást érhetünk el. A fekete és a barna együtt nyugodtságot sugall.

Bézzsel: a bézs alapvetően egy visszafogott szín, feketével kombinálva azonban vonzó, harmonikus és nagyon csinos lesz az összkép.

Miért kell minden nőnek?

Kevés olyan ruhadarab van, amiről igazán elmondható, hogy kiállta az idő próbáját, és bebizonyította, hogy minden korban kiérdemelt helye van a női ruhatárban. Bár a formája folyamatosan változott az évtizedek során, de a lényege nem.

Egy olyan ruhadarab, amelynek egyszerűsége igazán inspiráló, és számtalan variációs lehetőséget hordoz magában.

Szerezzetek be többféle fazont belőle, és engedjétek szárnyalni a kreativitásotokat. Variálásra fel!

Ajánlott cikkek