"Holnaptól az utakon" – gondoltam magamban, amikor végre-valahára megszereztem a jogosítványomat. Igen, itt még nem sejtettem, hogy a bukás után újabb bosszantó dolgoknak nézek elébe.

Néha vicces, néha tanulságos, néha pedig kínkeserves pillanatok után novemberben végre megszereztem a jogsimat. El sem hittem, hogy végre szelhetem az utakat, aztán kiderült, hogy nem is ilyen egyszerű a történet.
Igen, biztosan ti is azt gondolnátok, hogy ügyesen levizsgáztok, a központ ezt elkönyveli magának és onnantól csak várnotok kell a postás csengetését a szépséges rózsaszín jogsival.
A dolog ennél bonyolultabb, több időt és türelmet igényel. Kíváncsiak vagytok, mit kell tennetek, hogy kézhez kapjátok a vezetői engedélyeteket? Most elmondom!
1. lépés: Várjatok három munkanapot!
Igen, pontosan három munkanap elteltével vághattok neki az ügyintézésnek. Ennyi idő ugyanis, amíg a vizsgabiztos az autósiskolával együtt eljuttatja a szükséges papírokat a központi hivatalnak.
2. lépés: Irány a XI. kerület!
Ha letelt a három nap, vegyétek nyakatokba a várost és irány a XI. kerület! Egészen pontosan a Petzvál József utca 39. az úti cél, itt kapjátok meg a sikeres vizsgátokról szóló igazolást. Mielőtt a hidegben elindultok, ellenőrizzétek a honlapon a nyitva tartást! Ja, és a személyiteket plusz a legmagasabb iskolai bizonyítványt dobjátok be a táskátokba!
Early birdként egy hétfői napon útba is vettem a helyet, ott voltam pontosan nyolcra, aztán jött a hideg zuhany: kilenckor nyit. Nem vártam, gondoltam, visszajövök máskor. Két nappal később szerettem volna elsőként végezni, így háromnegyed kilencre érkeztem, de ott derült ki, hogy a kaput pontban kilenckor nyitják, így negyed óra fagyoskodás várt rám, ráadásul más is hasonló tervekkel érkezett, így körülbelül tizedikként fagytam halálra.
Ha nem a fővárosban éltek és tervezitek megszerezni a jogsit, akkor sincs jobb hírem. Nektek szintén be kell szereznetek a vizsgaigazolást, csak épp a helyi autós iskolánál, ahol a jogsit szereztétek.
3. lépés: Ejtsetek útba egy okmányirodát is!
Onnantól, hogy bejuttok, szerencsére pár perc alatt megvan az a bizonyos igazolás, amivel indulhattok is bármelyik okmányirodába.
Ott szintén kacskaringózó sorok és hosszú várakozás vár rátok. Igen, ide már szépen megfésült hajjal és nyugodtan érkeztem, gondoltam, készül majd egy tűrhető kép és meg is volnánk. Nem így történt. A gép rosszalkodott, nem akart dolgozni, így a kép is sokára készült el. Remélem, azt mondanom sem kell, nem lett életem képe, sőt!
4. lépés: Legyetek türelmesek!
Most jön az a rész, hogy az ügyintéző néni az asztal alatti nyomtatón kinyomtatja a jogsit és már pattanhattok is a szüleitek kocsijába. Ja, nem! Az elméleti tervek szerint 1 hónapig is eltarthat, míg kézhez kapjátok az iratotokat.
Velem kegyes volt a sors, csupán 3 munkanapot vártam és az év utolsó napján megérkezett a rózsaszín csoda.