Egyéb kategória

Jön az év egyik legdepressziósabb napja – Ezekkel a tippekkel átvészelitek

Szerintem nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom, hogy az ünnepek után kicsit kiült rajtam a szomorúság ötven árnyalata. Az első gondolatunk ilyenkor mindig az, hogy velünk van-e a baj. Egyértelműen nem. Most adok is nektek néhány tippet, hogy hamar túllendüljetek ezen az időszakon.

vous - 2016.01.03.
Jön az év egyik legdepressziósabb napja – Ezekkel a tippekkel átvészelitek

Tudom, mit éreztek, vége az ünnepeknek. Már az összes ajándékot odaadtuk a szeretteinknek, minden rokonunkkal találkoztunk, és bejglivel megtömött hassal beszélgettünk a régi szép időkről. Amikor még gyerekek voltunk, és teljesen más volt minden.

Még azt hittük, a Jézuska hozza az ajándékot, és gondosan a fa alá csempészi, amiről természetesen a szüleink nem tudtak sosem. Rohangászás a nagymamánál, aki egyből utánunk eredt, nehogy felborítsunk valamit a nagy fogócskában.

Kibontottuk a szilveszteri pezsgőt, megünnepeltük a barátainkkal, hogy egy új év vette kezdetét. Majd eljött január elseje, de valahogy már a karácsonyfa sem világít úgy, ahogy azt szenteste bámultuk áhítattal. Máris kezdetét vette az ünnepek utáni depresszió, amiről ti is hallhattatok egy s mást.

Forrás:
giphy.com

Mi is az az ünnepek utáni depresszió?

Karácsony előtt szinte odáig vagyunk az ünnepi hangulattól. Minden üzletbe bemegyünk, ahol csak karácsonyi díszeket látunk – vagy bármit, ami egy kicsit is meghozza az ünnepi hangulatot. Beszerezzük az ajándékokat, sütünk, főzünk, de mihez kezdjünk, mikor már vége az ünnepeknek?

Mert bizony elérkezik a karácsony utáni első munkanap, amely minden év egyik legdepressziósabb napja, hiszen már nincs olyan dolog, ami doppingolni tud minket, nincs mit várni.

A tavasz még messze van, a nyár pedig még messzebb. Ilyenkor mindenki fáradtnak és stresszesnek érzi magát, egyfajta rémület fog el minket, amin nehezen tudunk túllépni.

És ráadásul nem ez az egyetlen nap az évben, amikor ennyire lehangoltnak érezzük magunkat. Ilyen nap például, amikor a nyári meleg napokat hirtelen egy hűvös őszi nap váltja fel. Illetve azok a tavaszi napok, amikor felmegy a hőmérséklet, és azt hisszük, vége a télnek, pedig másnap ugyanolyan hideg lesz, mint előtte is volt. Ugyanez a helyzet január harmadik hétfőjével, amit a legszomorúbb napnak kiáltottak ki az évben, de lehet, hogy csak azért, mert nem számoltak az azt megelőző vasárnappal. Sőt, a november eleji óraátállításnál is hasonlóképpen érezzük magunkat.

Mit tehetünk ellene?

Csak gondoljatok bele, mennyi új lehetőséggel gazdagíthat titeket az új év. Lesznek olyanok, akik távoznak az életetekből, de a legfontosabb, hogy azokra koncentráljatok, akik még mindig veletek vannak és lesznek is, vagy éppen most ismerkedtetek meg velük.

Arról nem is beszélve, hogy egy új év kezdete remek időpont arra, hogy az agyonismételt újévi fogadalmak helyett okosan változtassatok, és megpróbáljátok a lehető legtöbbet kihozni magatokból. Változtassatok a ruhátokon, a körmötökön és minden berögződött szokásotokon, hogy az év végén elmondhassátok, nektek bizony tartalmas évetek volt, és öröm lesz rá visszaemlékezni.

Tippek, hogy túléljétek az év egyik legdepressziósabb napját

Új körömtrend

Lányok vagyunk, odavagyunk a trendekért, főleg, ha a körmökről van szó. Utáljuk, ha csak egy kicsit is lejött a körömlakk a körmünkről, ezért hajlandóak vagyunk az egészet lemosni és újra kifesteni. Ideje, hogy újítsatok, és kipróbáljatok egy új körömtrendet, például a pulóvermintás körmöket. Tuti beleszerettek!

Változtassatok a ruhatáratokon!

Imádtok vásárolni, ne is tagadjátok. A legszívesebben mindent megvennétek, amikor elmentek vásárolni, bár ennek a pénztárcátok már nem annyira örülne. Ideje kicsit változtatni a ruháitokon, például párosítsatok össze olyan ruhákat, amiket eddig rémálmaitokban sem tettetek volna. Ha elakadtok, akkor Nóri ad nektek egy-két tuti tippet.

Csak pozitívan!

Felesleges rágódni a múlton, azon, hogy mi mindent rontottatok el és kellett volna másképp csinálnotok. Nem kell mindenkinek megfelelnetek, pontosan elég az, ha ti elégedettek vagytok magatokkal, és önmagatokat adjátok. Azért szeressenek titeket, akik vagytok. Ha úgy érzitek, nincs elég motivációtok, akkor a következő Coco Chanel-idézetek lefogadom, hogy segítségetekre lesznek.

Mindig tudd: a dolgok egyszer történnek meg veled. A legértékesebb idő – a pillanat, amelyben élsz.

Próbáljátok ki az egészséges életmódot!

Szokták mondani, hogy új év, új én. Bár tudom, hogy január elsején mindenki ezekbe a posztokba botlott bele a Facebookon. Mióta elindítottuk a Még idén! kampányunkat, rengeteg egészséggel kapcsolatos tippet adtunk nektek, így ti is csatlakozhattok hozzánk, és leadhattok néhány pluszkilót. A következő 17 apróságtól például tutira egészségesebbek lesztek 2016-ban.

Most ti jöttök! Osszátok meg velünk, hogyan vészelitek át az év egyik legdepressziósabb napját!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
Világ
Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
vous - 2022.10.26.
Október 20-án tartották Az Eltűnt Budapesti Kupolák című rövidfilm exkluzív premierjét. A rendhagyó kisfilm, amely egy letűnt kor értékes tetődíszeit eleveníti fel, különleges videotechnikával készült. Az alkotásban a főváros egykori stílusát jelentősen meghatározó kupolák kelnek életre. A premier díszvendége Sólymos Sándor, Ybl-díjas építész és filozófus volt, akivel Kondacs András, a film rendezője beszélgetett a vetítést követően budapesti városépítészeti lehetőségekről, az egykori épületek, valamint a kupolák jelenéről és jövőjéről.

Otthon

4 tudnivaló, amivel számolni kell, ha kiadjuk a lakásunkat
Otthon
4 tudnivaló, amivel számolni kell, ha kiadjuk a lakásunkat
vous - 2022.11.28.
A folyamatosan dráguló ingatlanpiac bizonytalanságai miatt a bérlakások iránt évről-évre folyamatosan növekszik a kereslet, ezzel párhuzamosan a kiadó lakások száma is egyre nagyobb. A lakástulajdonosok számára ugyanis jól fizető, passzív jövedelemszerzési lehetőséget jelent, ráadásul minimális befektetéssel egy felújítás többszöröse jöhet vissza egy jó állapotú lakás bérleti díjából. A számos előny persze csak a jéghegy csúcsa.