Egyéb kategória

Híres nők, akik jobbá tették a világot 2015-ben

Bevált szokás, hogy év végén összegyűjtjük azokat az eseményeket, esküvőket, menyasszonyi ruhákat vagy épp történelmileg fontos pillanatokat a világból, amelyekre érdemes emlékezni. Nincs ez másképp idén sem, hiszen sorra vettük azokat a befolyásos és ismert nőket, akik jobbá tették a világot 2015-ben.
vous - 2015.12.21.
Híres nők, akik jobbá tették a világot 2015-ben

A világraszóló Sofia Vergara-esküvő tényleg nagy dolog, Katalin hercegné kislányának születése is fontos momentum volt idén, amiről az egész világnak tudnia kellett. Akarva-akaratlanul mindenről hallottunk pár szót. Megírtuk, elolvastátok, együtt örültünk.

Ha pedig számottevő pillanatokról van szó, amik 2015-ben tényleg nagy jelentőséggel bírtak, akkor engedjétek meg, hogy bemutassam nektek azt az öt nőt, akikre mindannyiunknak van oka felnézni.

Jennifer Lawrence


A színésznő felháborodott miután megtudta, kevesebb pénzt kapott az Amerikai botrány című filmben való szerepléséért, mint férfikollégája. Ezért nyílt levelet írt Lena Dunham feminizmussal foglalkozó weboldalára. Állítása szerint a felháborodása nem a pénzről szól, sokkal inkább az elvekről. A levélben a valódi női mentalitás került előtérbe, aminek köszönhetően az emberek ismét elkezdtek beszélni a bérezések közötti szakadékról, ami 2015-ben még mindig ugyanakkora probléma, mint korábban.

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Zendaya

A 19 éves színész, énekes és táncos idén rengeteg címlapon feltűnt, miután az Oscar-díj-átadó gála vörös szőnyegén Giuliana Rancic szerint Zendaya rasztahaja fűszagú volt. A lány ezután egy Instagram-posztban kommentálta a megjegyzést. 


Azzal, hogy a vörös szőnyegen rasztahajat viseltem, arra akartam felhívni a figyelmet, hogy pozitív megvilágításba helyezzem az emberek haját. Számomra a raszta az erőt, a szépséget tükrözi, pont úgy, ahogy az oroszlánok sörénye is.



Zendaya ezzel a lépéssel megmutatta minden fiatal lánynak, hogy nem szabad engedniük mások elnyomásának, és egyszerűen muszáj kiállniuk saját magukért. Na, ilyen az igazi #girlpower!


Hillary Clinton


Hillary Clinton idén hivatalosan is bejelentette, hogy 2016 áprilisában ismét indul az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztásán. Clinton komoly hangsúlyt fektet a nők jogaira, a fegyvertartás szabályozására, a főiskolai adósságokra és a terrorizmus elleni küzdelemre is. Mindezzel egyre több támogatót szerez magának, politikai tapasztalatai pedig óriási előnyt jelentenek kampányához.

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Viola Davis

Viola Davis évtizedekig viselte védjegyeként az „OG” jelzőt, ami az amerikai szlengben az “original gangster”, ami magyarul vérbeli gengsztert jelent. Nemrég azonban történelmet írt, hiszen ő volt az első fekete bőrű nő, aki elnyerte a kiváló színésznőnek járó Emmy-díjat, dráma műfajban, a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot című sorozatban való alakításáért.

Köszönőbeszéde pedig azért is volt különleges, mert belefoglalta azoknak az embereknek a nevét, akik nélkül ezt a díjat nem nyerhette volna el. Viola Davis kiemelte azt is, ebben az iparágban fontos, hogy mindenki ugyanolyan lehetőségeket kapjon, és ebben az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti a nőket, a bőrszín.

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Melissa McCarthy


Nincs olyan nő, aki ne ismerne Melissa McCarthy filmjei közül legalább egyet. A duci színésznő a Szívek szállodájával lopta be magát a szívünkbe, mostanában pedig egyre többet látjuk a mozikban is. A kémből vagy a Koszorúslányokból ismert McCarthy idén indította el „Melissa McCarthy Seven7” nevű ruhakollekcióját, nagyobb méretű nőknek. Ennek köszönhetően pedig igazi úttörőnek számít a szakmában, hiszen ezzel is azt akarja bizonyítani, egy nőnek sincs oka arra, hogy ruhaméretei miatt kizárja magát a divat világából.

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.