Egyéb kategória

10 szívbe markoló idézet Édith Piaftól, aki ma lenne 100 éves

Az énekesnő, kinek torokszorító dalszövegein a mai napig nők milliói sírják el magukat – Édith Piaf ma lenne százéves. Ebből az alkalomból pedig összegyűjtöttem nektek a legszívbemarkolóbb idézeteit.

vous - 2015.12.19.
10 szívbe markoló idézet Édith Piaftól, aki ma lenne 100 éves

Édith Piaf tehetségére akkor figyeltek fel, mikor Párizs utcáin énekelt, és egy kávéház tulajdonosa indította el a pályán. Bár első New York-i fellépése nem aratott nagy sikert, később mégis sikerült befutnia. A világhír mellett azonban életét szörnyű tragédiák is beárnyékolták, így nem csoda, hogy nála hitelesebben azóta sem tudja senki előadni a szebbnél szebb dalait.

Íme 10 szívbe markoló idézet Édith Piaftól:

A szeretet mindenki számára a legszükségesebb táplálék.

Akarni kell a jót, s a rossz a múltba hull.

Nem sajátíthatlak ki, de nem élhetek nélküled. Isten a tanúm, hogy ezúttal nem kérek semmit, és kész vagyok mindent feláldozni. Ha elszakít tőlem az élet, ha meghalsz egy napon, mit számít, ha szeretsz, a világot én is itthagyom!

Számomra az alvás időpocsékolás. Félek az alvástól. Egy formája a halálnak.

Meg akarom siratni az embereket, még akkor is, ha nem értik a szavaimat.

Úgy gondolom, keserű könnyekkel kell megfizetned a szerelemért.

A szeretet harcokról, nagy, kövér hazugságokról és pofonokról szól.

Szerelem nélkül élni nem igazi élet.

Az egyetlen boldogság az életben szeretni és szeretve lenni.

Összedőlhet fenn a magas ég, leomolhat minden, ami ép, egy a fontos, hogy te szeress, minden más csak semmiség.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Ettől lesz igazán stílusos egy modern otthon
Otthon
Ettől lesz igazán stílusos egy modern otthon
vous - 2026.09.07.
Egy otthon igazi karakterét a berendezési tárgyak mellett egyéb tényezők is meghatározzák: az, hogy mennyire kapcsolódnak egymáshoz a színek, a felületek, a fények és a bútorok, illetve mennyire következetes a stílus egészének kialakítása. A jól megtervezett tér rendezett és kényelmes, miközben a lakók személyisége is megjelenik benne; az alábbiakban a DIEGO hasznos tanácsait olvashatjuk.