Egyéb kategória

Ezért ne pornóból és romantikus filmekből tanuljatok szexelni!

Az iskola sok mindenre megtanít. Írás, olvasás, számolás, rendszerben való gondolkodás – csupa hasznos dolog. Van azonban valami, ami még ezeknél is fontosabb, mégsem tanítják meg rendesen. Már biztos kitaláltátok, a fajfenntartás művészetéről, a szexről lesz most szó. Jobban mondva arról, honnan lehet megtanulni.

vous - 2015.12.04.
Ezért ne pornóból és romantikus filmekből tanuljatok szexelni!

Emlékszem, mikor általános iskolában szólt a tanárunk, hogy a következő osztályfőnöki órán felvilágosító órát fognak tartani. A haverjaimmal azonnal elképzeltük, hogy egy szexi, MILF tanárnő fogja átadni nekünk minden tudását, amit tartalmas évei során felhalmozott. Hogy ki tartotta valójában? A védőnő, aki alsóban azt ellenőrizte, nem vagyunk-e tetvesek.

Otthonka, SZTK-keretes szemüveg, egy banán és egy óvszer. Ennyi maradt meg. Csoda, hogy nem ment el a kedvünk az élettől.

Internet híján a fiúknak várniuk kellett a 11 után startoló pornócsatornákra, hogy lássanak valami olyat, amit szexnek lehet nevezni. A lányok szerencsésebbek voltak, nekik 0–24 tolták a tévében a romantikus filmeket, amikben el lehetett néha csípni forróbb jeleneteket. Jó, ha ilyenekre hagyatkozik egy fiatal? Hogy eldöntsük, meg kell vizsgálnunk mindkét oldalt.

Túl szép, hogy igaz legyen

Láttátok a Dirty Dancingben Jennifer Grey és Patrik Swayze jelenetét, mikor egymásba gabalyodnak? Feltűnt valakinek, hogy Baby feleannyi idős, mint Johnny? Persze, tudom, hogy a szerelem kortalan, de nyugtassatok meg, a lelketek mélyén egy kicsit igazat adtatok dr. Housemannek.

Távol álljon tőlem, hogy Baby múltjában turkáljak, de a csaj ránézésre (és korából adódóan) nem tűnik túl rutinosnak. A viselkedése viszont teljesen mást sugall. Úgy dobja le magáról a ruhákat, mint egy agyonhasznált városi bringa a rozsdás láncot. Megilletődöttségnek nyoma sincs. Minden passzol, minden tökéletes, élvező arc, csók, vágás. Szívesen megnéztem volna hősnőnk arcát, mikor 17 éves teste befogadja, amit be kell. Az nyilván nem mutatott volna olyan jól a filmvásznon.

Újabb klasszikus: Micsoda nő!

A filmes történelem egyik legromantikusabb jelenete volt, mikor Richard Gere elaludt, Julia Roberts pedig egy forró csókkal ébresztette. Aztán a többi jött magától. Richard Gere kamualvása is borzasztó, az meg végképp, hogy meg sem lepődik, hogyan ébresztették. A képzeletnek ebben az esetben is sokkal nagyobb szerepe van, mint a vizualitásnak.

A romantikus filmek szexjeleneteire olyan tökéletesség jellemző, amely a valóságban soha vagy csak nagyon ritkán fordul elő. Nem jó ötlet ezt a műfajt használni tanuláshoz, hiszen nem számol negatív tényezőkkel. Gondoljatok csak bele, ha a valóság ugyanilyen lenne, nem lenne létjogosultsága ennek a műfajnak.

A ló túloldala

Az online pornó birodalmában már mindenhez hozzájuthatunk, amit csak el tudunk képzelni. Ahogy korábban írtam, a fiúk nem is vetik meg az efféle élvezeteket. Nincs is ezzel baj. Azzal viszont már igen, mikor megnézik a Piroska és a farkakat, a Farzant vagy a Minden lében két anált, és ezeket veszik kiindulási pontnak.

Ha ilyen fiúval találkoztok, nyugodtan szóljatok neki, hogy a valóságban senki sem kapná be a micsodájukat, ha bedugnák egy lyukon a lánymosdó oldalán.

Forrás:
stokpic / Ed Gregory

A pornóra legalább annyi túlzás és színészkedés jellemző, mint a romantikus filmekre. Spoilerveszély: nem fogtok hangosan nyögdécselve, ordítva élvezni csak annyitól, hogy valaki hozzátok ér. A pornószínészek ugyanolyanok, mint a rendes színészek, csak szexelnek. Ez is egy munka. Ahogy másokkal, úgy a pornósokkal is előfordul, hogy néha nem élvezik, amit csinálnak. Viszont míg egy kőműves tud fapofával házat építeni, egy pornószínésznő ugyanezt nem engedheti meg magának.

Nem a házépítést, a fapofát. A legnagyobb fájdalmak közepette is úgy kell tennie, mintha élete legszebb élménye lenne. Ugye ti sem hiszitek el, hogy valakinek az bejön, hogy egyszerre hárman élveznek az arcára?

A pornóban az előjátékra sem fordítanak túl nagy figyelmet. Pontosítok: lehet, hogy előjáték-világbajnokok szerepelnek minden filmben, csak én tekerem át folyton a részüket. Viccet félretéve, az nem előjáték, hogy valakit vaginán köpnek. Ha nem nedvesedtek be eléggé, annak oka van.

Röviden és tömören összefoglalva: a pornó több sebből vérzik, mint a romantikus filmek.

Honnan lehet tanulni?

2019-ben úgyis először az interneten fogtok rákeresni. A fentebb említett két alternatívát viszont kerüljétek el messziről. Ha mindenképp ragaszkodtok a számítógéphez, olvassatok olyan cikkeket, melyek a ti korosztályotoknak szólnak, illetve megbízható forrásból származnak.

Ha nem szívesen élnétek az internet adta lehetőségekkel, még mindig ott van apu és anyu méhecskés története. A türelem azonban csodákra képes. Nekem sem mondta meg senki, mit hogyan kell csinálni, mégis mindenre rájöttem…

Címkék: #pornó #szerelem #szex
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.